Az 1945 utáni európai irodalomban a holokauszt mint az egyetemes szenvedés szimbóluma, a megérthetetlen, földolgozhatatlan sorsszerűség dilemmája és mint a szenvedést eltűrő, netán magasabb cél érdekében okozó felfoghatatlan isteni akarat valósága fogalmazódik meg. Egzisztenciális és teológiai
[>>>]
Az 1945 utáni európai irodalomban a holokauszt mint az egyetemes szenvedés szimbóluma, a megérthetetlen, földolgozhatatlan sorsszerűség dilemmája és mint a szenvedést eltűrő, netán magasabb cél érdekében okozó felfoghatatlan isteni akarat valósága fogalmazódik meg. Egzisztenciális és teológiai kérdések sora nyílik meg az olyan életművekben, amelyek a holokausztproblematikát tematizálják. A kiváló fiatal irodalomtörténész mély elemzései, kitekintve a kortárs filozófiai diksurzusra, rendkívül összetett módon vizsgálja a kérdéskört az érintettek (Adorno, Celan, Ketész), a tanúk (Pilinszky) és az utódok (Nádas Péter, Márton László, Borbély Szilárd) műveinek alapos elemzésével. Olyan poétikai-narratológiai kérdéseket vizsgál, mint a "blaszfém" nyelve Celannál, Pilinszky "evangéliumi esztétikája", Kertész Sorstalanságának "radikális tanúságtétele", Nádas vagy Márton felejtés-emlékezés technikái vagy Borbélynál a gász "képtelen képei". A bibliográfiával záródó, küllemében is igényes kötet a korszakkal foglalkozó irodalomtörténészek és a művelt nagyközönség olvasmánya. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]
