Elena Kostyuchenko orosz újságíró, LMBTQ aktivista legkorábbi emlékei három-négyéves korából valók. Esténként mindig nézte a Jó éjszakát, gyerekek? című tévéműsort, ami előtt az anyja a híradót nézte. Az anyja állandóan fáradt volt: korábbi vegyész munkáját elvesztette, takarítónőként dolgozott, s   [>>>]

Elena Kostyuchenko orosz újságíró, LMBTQ aktivista legkorábbi emlékei három-négyéves korából valók. Esténként mindig nézte a Jó éjszakát, gyerekek? című tévéműsort, ami előtt az anyja a híradót nézte. Az anyja állandóan fáradt volt: korábbi vegyész munkáját elvesztette, takarítónőként dolgozott, s nem igen volt ideje vele sem foglalkozni. Ő is érezte, hogy a Szovjetunió utolsó éveiben sokkal jobb volt: volt mit enni és mindenki sokkal kedvesebb volt, addigra azonban általános volt a szegénység, nagy volt az infláció, magas volt a munkanélküliség, s nőtt a bűnözés. Amikor egyszer megkérdezte az anyjától, hogy kinek a hibája, hogy a Szovjetunió megszűnt, s ők Oroszország polgárai lettek, az anyja azt felelte: Jelciné. A hírekből persze nem fogott fel sokat, de mindig, amikor megjelent a tévé képernyőjén az orosz elnök feje, azt mondta: „Jelcin rossz. Nem véletlen, hogy amikor 1999. december 31-én Jelcin bejelentette a lemondását, mindketten sírtak örömükben. Fél évvel később Vlagyimir Putyin nyerte az elnökválasztást, amit mindketten tragikus hírként fogadtak. Ahogy egyre nagyobb lett, kezdte jobban érteni a híreket, s miután egyetlen tévéjük gyakran vacakolt, tizennégy éves korában elkezdett újságokat olvasni a könyvtárban. Itt került a kezébe először a Novaja Gazeta egyik száma, egy megkínzott és meggyilkolt csecsen fiúról a második orosz-csecsen háború idejéből, amit Anna Politkovszkaja írt. Később kikérte az újság többi számát is, módszeresen Politkovszkaja cikkeit keresve és elolvasva. Így jött rá, hogy a tévé hazudik, ő pedig az igazságot akarta megismerni. Elhatározta, hogy a Novaja Gazeta újságírója lesz, és aztán tizenhét évesen tényleg a lap gyakornoka, majd később állandó munkatársa lett, rövid ideig a 2006-ban meggyilkolt Anna Politkovszkaja mellett dolgozva. Írt cikkeket Medvegyev elnöki beiktatásáról, a Moszkva és Szentpétervár közötti vasútvonal mentén élők életéről, az országút mellett „dolgozó prostituáltak mindennapjairól, a beszláni túszdráma elfelejtett túlélőiről, két idős meleg férfi meggyilkolásáról, a kontinens legészakibb népe, a nganaszánok életkörülményeiről, a Krím 2014-es megszállása során elesett katonák gyászoló családjairól, a norilszki hőerőműben történt szennyezésről, a pszichoneurológiai otthonban élő mentális betegek helyzetéről – és még sok minden másról. Amikor 2022. február 24-én Oroszország széleskörű támadást indított Ukrajna ellen, az elsők között indult a frontra tudósítani, haza azonban már nem tudott menni. Megpróbálták őt megmérgezni, a háborúval szemben (is) kritikus Novaja Gazetát bezáratták, ő pedig emigrációba kényszerült. Most magyarul is megjelent könyve, az I Lova Russia. Tudósítások egy eltévedt országból egyszerre személyes memoár, valamint 2008 és 2022 között született legfontosabb riportjainak gyűjteménye – „egy fiatal, bátor nő vallomása, aki nem hajlandó hallgatni – és azok nevében is szót emel, akiknek a hangját a hatalom nem akarja meghallani. [<<<]