Az esztendő egyes időszakait, jeles ünnepeit kíséri végig harminchat mesével ez a szép és igényes összeállítás. Az antológiában helyet kapott írásokat huszonnégy kortárs erdélyi író jegyzi, akik azzal a hangoltsággal adtak történeteket ebbe a válogatásba, hogy az egyszerre legyen friss és korszerű,
[>>>]
Az esztendő egyes időszakait, jeles ünnepeit kíséri végig harminchat mesével ez a szép és igényes összeállítás. Az antológiában helyet kapott írásokat huszonnégy kortárs erdélyi író jegyzi, akik azzal a hangoltsággal adtak történeteket ebbe a válogatásba, hogy az egyszerre legyen friss és korszerű, valamint az erdélyi hagyományok őrzője, lenyomata. A kötetet Birta Székely Noémi: Az évszakok születése című írása nyitja meg, amelyet követően évszakonként fejezetek alá rendezve sorjáznak a mesék; ezen belül pedig minden egyes hónaphoz tartozik két történet, kivéve a decembert, amelyhez négy írás is kapcsolódik. A szerzők között olyanok képviseltetik magukat, mint Zágoni Balázs (A kalendárium), Ambrus Lajos (A medve árnyéka), László Noémi (Hideg mese), Markó Béla (A kisveréb álma), Száva Csanád (A titkos ösvény), Cseh Katalin (Őszi rózsa) - hogy csak párat kiemeljunk közülük. A könyvet Simon Réka Zsuzsanna: A tizenkét sárkány című története zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]