A kiegyezés előtti Pesten, 1861-62 folyamán játszódott Iglógi Csaba Az ígéret szép szó (202420178) című kalandregénye, pontosabban a Késmárki Bertalan kalandjai című regényfolyam első darabja. A címszereplő szökött lelencfiú annak idején Kolozsvárról került Pestre, aki kezdetben zsebtolvajlással
[>>>]
A kiegyezés előtti Pesten, 1861-62 folyamán játszódott Iglógi Csaba Az ígéret szép szó (202420178) című kalandregénye, pontosabban a Késmárki Bertalan kalandjai című regényfolyam első darabja. A címszereplő szökött lelencfiú annak idején Kolozsvárról került Pestre, aki kezdetben zsebtolvajlással kereste meg a napi betevőt, majd inas lett a Szervita téri könyvesboltban, ahol megismerte kora hírességeit, egyben tanúja volt az akkori fontos politikai eseményeknek. A történet ott ért véget, hogy a főhőst kómában fekve volt kénytelen magára hagyni az olvasó. A most megjelent második kötet elejére Késmárki Bertalan szerencsére felébredt a kómából, ám még mindig magas lázzal küszködik. Hosszas lábadozás vár rá, de szerencsére a könyvesboltot tulajdonló Pfeifer család és Bertalan újságíró jóbarátja, Birmann Zakariás gondját viseli a fiúnak. Miután sikerül felépülnie, Bertalan ismét beleveti magát Pest töretlenül bűnbe csábító világába. De vajon mi minden vár még rá és Zakariásra? Kiderül, mi történt Bertalan szerelmével, Teréz Katalinnal? Miként alakulnak mindeközben a Kiegyezéshez vezető út állomásai? És mi van, ha a rendőrfőnök hídpénztolvajok ellen folytatott nyomozásának szálai Győrbe, az orsolyiták rendházáig vezetnek? Ahová nem másnak kell elmennie, mint Késmárki Bertalannak?... Bár a regény alapvetően fikció, ám olyan valóságos személyek is felbukkannak a lapjain, mint Thaisz Elek, Pest akkori főkapitánya, Mayer György fényképész, Calderoni István optikus, Kugler Henrik cukrász, Anton von Schmerling államminiszter vagy Deák Ferenc politikus, valamint olyan helyszíneken történnek az események, mint Pfeifer Ferdinánd Szervita téri könyvesboltja, a Teleki-palota, az Egyetemi Könyvtár, a Lánchíd vagy az Angol királynéhoz címzett szálloda. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]