Kristen Callihan VIP név alatt futó romantikus és erotikus regénysorozata a negyedik részben a Brenna James és Rye Peterson kapcsolatát beszéli el. A sorozat egy összetartó baráti társaság szerelmi életét mutatja be, minden részben más tagra fókuszálva. Ebből következik, hogy a jelen kötetben is, a
[>>>]
Kristen Callihan VIP név alatt futó romantikus és erotikus regénysorozata a negyedik részben a Brenna James és Rye Peterson kapcsolatát beszéli el. A sorozat egy összetartó baráti társaság szerelmi életét mutatja be, minden részben más tagra fókuszálva. Ebből következik, hogy a jelen kötetben is, a korábbi részekhez hasonlóan (Idol, 201811122; Managed : kontroll, 202019083; Fall : zuhanás, 202114188), a korábbi főszereplők, akikkel már szoros viszonyt alakíthattak ki az olvasók, ismerős mellékszereplőkként térnek vissza. Rye a Kill John nevű rockbanda basszusgitárosa, mindenki úgy ismeri, mint egy mindig életvidám, mókázásra hajlamos férfi, a banda bohóca, de ahogy közelebb kerül Brennához, kiderül, hogy sokkal több van Rye-ban, mint a többiek korábban gondolták. A férfi valójában egy igen érzelmes szerelmes tud lenni, eddig egyszerűen csak jól leplezte magányát és kiszolgáltatottságát. A történet egy klasszikus toposzt gondol újra: a „barátság extrákkal felállása szerint a kapcsolatban résztvevő tagok az érzelmeket nem engedik be a viszonyba, a testiségé a főszerep, mindenki próbálja a lehető legjobban érezni magát. Úgy tűnik, hogy működhet ez a felállás, de ahogy Brenna és Rye is egyre inkább megnyílik a másik előtt, az érzelmeknek már nem lehet parancsolni. A hideg és távolságtartó nő, aki nem mellesleg a banda sajtósa, és az állandóan viccelődő férfi között beindul a kémia, s hogy mi lesz ennek az eredménye, azt nehéz előre kiszámítani A regényt az írónő és a zsáner rajongóinak lehet ajánlani, a korábbi részekhez hasonlóan most is számos részletes erotikus jelenetre számíthatnak a felnőtt olvasók. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]