A monográfia szerzője a magyar kisegítő iskoláztatás kezdeti korszakát idézi föl, vagyis az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek oktatásának pedagógiájával és intézménytörténetével foglalkozik. Kovács Krisztina interdiszciplináris sokoldalúsággal, a pszichológiától az eszmetörténeten keresztül az   [>>>]

A monográfia szerzője a magyar kisegítő iskoláztatás kezdeti korszakát idézi föl, vagyis az enyhén értelmi fogyatékos gyerekek oktatásának pedagógiájával és intézménytörténetével foglalkozik. Kovács Krisztina interdiszciplináris sokoldalúsággal, a pszichológiától az eszmetörténeten keresztül az iskolatörténetig terjedő módszertani skálán jeleníti meg, miként kezdődött német mintára a magyarországi kisegítő oktatás. Könyve első fejezetében elvi áttekintést ad az értelmi fogyatékos gyerekekre vonatkozó kutatások történetéről és eredményeiről, azokról, amelyek hatással voltak a hazai megoldáskeresésekre, valamint itt mutatja be a szerző az általa fölhasznált forrásokat. A következő részben a „gyenge tehetségű tanulók fogalmának hazai, 19. század végi megjelenését idézi föl, hivatkozva az úttörő Roboz József 1888-ban megjelent, A gyengetehetségűek tanítása című dolgozatára. A századforduló táján egyre több hasonló témájú értekezés látott napvilágot, így Skultéty Lajos, Éltes Mátyás, Ranschburg Pál tollából, valamint számos cikk a Néptanítók Lapjában – ezeket Kovács Krisztina aprólékosan ismerteti, ugyanilyen részletesen szól a képességdiagnosztika és a pszichometria korabeli fejlődéséről. A negyedik fejezetben rekonstruálja a kisegítő oktatás intézményes megjelenését a német nyelvterületen, érinti a német és osztrák tanügyi reformok tartalmát, majd a magyar oktatástörténet főbb állomásainak történetét tekinti át I. Ferenc 1806-ban kiadott második Ratio Educationisától. Szól arról, hogy e kérdéskör történetében 1874. jelentett fordulópontot, a német nyelvterületen ekkor intézményesült a kisegítő oktatás. A hatodik részben tekinti át a hazai fejlődés első korszakát, a kisegítő iskolák kiválását a népiskolák hálózatából; bemutatja az első, 1898-ban megnyílt budai intézményt, a Frim Jakab-féle Képezhető Hülyék és Gyengeelméjűek iskoláját. Sorra veszi az első ilyen típusú iskolák tanítóit, tanterveit és tananyagait, a gyógypedagógia korabeli szakirodalmát és a speciális tanítóképzés jellemzőit. A monográfia egyszerre pedagógiai és intézménytörténeti szempontból ad tablóképet az enyhén fogyatékos gyerekek speciális oktatásának 19. század végi, 20. század eleji történetéről, éspedig az elsődleges források, valamint a német és magyar szakirodalom alapján. Az ezek jegyzékével záruló kötet pedagógiai gyűjtemények fontos darabja. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]