Légrádi Gergely legújabb kötete egy atipikusnak mondható családtörténeten keresztül vezeti be olvasóit az emberi kapcsolatok kiüresedett, kihűlt és iszonytatóan rideg világába. A regényben színre vitt családban a hallgatás burkol be mindent, nincs lehetőség arra, hogy a családtagok jobban megértsék   [>>>]

Légrádi Gergely legújabb kötete egy atipikusnak mondható családtörténeten keresztül vezeti be olvasóit az emberi kapcsolatok kiüresedett, kihűlt és iszonytatóan rideg világába. A regényben színre vitt családban a hallgatás burkol be mindent, nincs lehetőség arra, hogy a családtagok jobban megértsék egymást, marad a társas magány, az egyén bezárkózása saját elméjébe. Az elbeszélő egy olyan családban nő fel, amelynek nincs múltja, a nagyszülők egyik ágon sem jelennek meg a család életében. Igaz, hogy már nem élnek, de a szülők nem is beszélnek róluk, mintha nem is léteztek volna. Egy időből és hagyományból kiragadott, csak a jelenben létező mikroközösséget vázol fel Légrádi, amely elrettenti az olvasót, ékesen példázza, hogy a közös múlt, a felidézett emlékek nélkül nem marad semmilyen fogódzója az embernek. Lassan azért kiderül, hogy miért nem beszélnek róluk sosem a szülők: a huszadik század és benne az egyén tragédiai és traumái felsejlenek, de már nem lesz mód a katarzisra, éppen az, aki elmondhatná a történeteket, már nincs az elbeszélővel a jelenben. A történet ugyanis az anya halálával kezdődik, ez indítja el a protagonistát, hogy felkutassa családja múltjának apró darabjait. Eközben felidézi saját gyerekkorát is, ami a szeretetlenség jegyében telt el. A fiú szólama mellett a szülők és a nagyapa is szót kap, egymástól függetlenül, mégis közösen alkotják meg ezt a fragmentált történetet. A kiváló stílusban megírt könyvet a kortárs magyar próza iránt érdeklődő olvasóknak ajánljuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]