Nemrég kezdett bele újabb, ezúttal is a Római Birodalom időszakában játszódó regénytrilógiájába az angol történész és bestsellerszerző, Adrian Goldsworthy. Az erőd (202303095) az időszámításunk előtti második század elején játszódott, Trainanus császár uralkodásának idején, nem sokkal az első dák
[>>>]
Nemrég kezdett bele újabb, ezúttal is a Római Birodalom időszakában játszódó regénytrilógiájába az angol történész és bestsellerszerző, Adrian Goldsworthy. Az erőd (202303095) az időszámításunk előtti második század elején játszódott, Trainanus császár uralkodásának idején, nem sokkal az első dák háború lezárulta után, amikor a Római Birodalom elérte legnagyobb kiterjedését. A cselekmény Alsó-Moesiában, a Duna határvidéke környékén játszódott, ide nevezték ki Ferox centúriót, aki a Britanniából származó, harcos szilur törzs tagjaiból verbuvált segédcsapat élén verte vissza a dákok támadásait, de megismerhettük az uralkodói ambíciókat dédelgető Hadrianust is. A most megjelenő folytatásban a történet fókusza a keleti határvidékekre helyeződik át, a Római Birodalom és a Pártus Birodalom ütközőzónájára. A területet azt megelőzően szállta meg Traianus, hogy Kr. u. 144-ben behatolt Mezopotámiába, ám a történet nyitányában egy évvel korábban járunk. A küzdelem egyelőre még a kisebb ütközőállamok feletti ellenőrzésért folyik, köztük Nicopolis városállamért. Da vajon mi vár Feroxra és segédcsapatára a város ostroma során? Sikerül végrehajtani Hadrianus parancsait és bevenni az erősséget? Milyen szerepe lesz az eseményekben egy dezertőr keresztény római katonának és egy a zsidó diaszpórához tartozó nicopolisi családnak? A regény érzékletesen mutatja be a Kr. u. 114-117 között lezajlott pártus háborút, valamint a Római Birodalom és a bonyolult nemzetiségi, vallási, kulturális összetételű keleti ütközőzóna akkori viszonyait egyaránt. A kötetet történelmi jegyzetek, a korabeli kifejezések magyarázata és a fontosabb szereplőt rövid bemutatása zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]