Hilde Østby norvég szellemtörténész, író A vágyakozás enciklopédiája című, a viszonzatlan szerelemről szóló regényével hívta fel magára az irodalomkedvelő közönség és kritika figyelmét. Betűrendben, szokatlan módon mutatta be a történelem, az irodalmi és képzőművészeti alkotások ismert szereplőinek   [>>>]

Hilde Østby norvég szellemtörténész, író A vágyakozás enciklopédiája című, a viszonzatlan szerelemről szóló regényével hívta fel magára az irodalomkedvelő közönség és kritika figyelmét. Betűrendben, szokatlan módon mutatta be a történelem, az irodalmi és képzőművészeti alkotások ismert szereplőinek alternatív szerelmi életét. Most megjelenő műve hasonlóan személyes indíttatású, mégis tekintélyes történelmi-társadalmi-kulturális ismeretanyagot mozgat. A szerző a világjárvány idején, egy sötét őszi estén épp Tove Jansson képeskönyvéből olvasott hatéves lányának – a történet egy magányos kislegényről szólt, aki rettegett a Jégrémtől. Az utolsó laphoz érve egy furcsaságra lett figyelmes: csodálkozott, miért találta felnőttfejjel félelmetesnek ezt a történetet, míg kislánya a legkevésbé sem. Innen indult kutatói-gondolkodói kíváncsisága, tartóztathatatlan vágyat érezve eredt a magány kérdésköre után. Aktuálisabb témát nem is választhatott volna: annak ellenére, hogy a világháló és a globalizmus eredeti ideája szerint „bárhová eljuthatunk és „bárkivel kapcsolatot vehetünk fel, a valóság épp az ellenkezőjét mutatja. A kutatók is rejtélyesnek, járványszerűnek festik le az elmagányosodás világszerte egyre elterjedtebb jelenségét, és a „társas magány kifejezés is nemrégiben nyert valódi töltetet. Ehhez kapcsolódik az az ellentmondásos tény is, hogy „a magány főleg a városi életre jellemző, holott itt vagyunk a legközelebb egymáshoz; a városlakók lassan akár 70 százaléka érezheti magát magányosnak (12. o.). Østby szerint ahhoz, hogy megragadja a magány lényegét, elsősorban azt kellett megértenie, mi köt össze bennünket egymással (13. o.). Mindezt a következő fejezetekben járja körül: Miért olyan a magány, mint az éhség, és miért elviselhetetlen érzés, ha magunkra hagynak; Arról, hogy a szem miért valóban a lélek tükre; Miért nem mindig igaz, hogy a nevetés a hosszú élet titka; Miért olyan fontos, hogy megértsük egymást; Miért lehet veszélyes a közösség; Miért olyan nehéz megbízni egymásban; Miért vágyunk annyira egy ölelésre; Hogyan találkozom utoljára Jégrémmel. A szerző ügyesen egyensúlyoz a személyes hang és a művében mozgósított sok-sok társadalmi-pszichológiai-szociológiai kutatás, adat, statisztika között, míg végül eljut a kötet elolvasása után igencsak tartalmas felismerésig: „együtt kevésbé vagyunk egyedül (358. o.). Közérdekű témája és olvasmányos stílusa miatt széleskörű érdeklődésre tarthat számot. [<<<]