A negyvenöt utáni magyar próza egyik legmarkánsabb életműve, melynek valódi hatását vélhetően majd csak az utánunk jövő generációk fogják igazán látni, Hajnóczy Péteré. A szocialista valóság bornírt közegében az önazonosság és a szabadság megőrzéséért folytatott küzdelem, az "Isten-kereső
[>>>]
A negyvenöt utáni magyar próza egyik legmarkánsabb életműve, melynek valódi hatását vélhetően majd csak az utánunk jövő generációk fogják igazán látni, Hajnóczy Péteré. A szocialista valóság bornírt közegében az önazonosság és a szabadság megőrzéséért folytatott küzdelem, az "Isten-kereső alkoholizmus" és a megváltó fehér papír gyötrelmeinek embert próbáló, mondhatni emberfeletti gyötrelmei írásainak vezérfonala. A közlés minimumára szorítkozó, vagy éppen ellenkezőleg a lényeget az élőbeszéd, a mindennapi félrebeszélés magyarázkodó pongyolaságai mögé rejtő, a hiányt beszéltető, a megszakítások, témaváltások és a jelentésképző törésvonalakkal, idézésekkel operáló narrációja - melyek igencsak próbára teszik az olvasót - prózáját Mészöly Miklóséval rokonítja. Ezt a korszakos életművet vehetik most kézbe a modern magyar próza iránt érdeklődők az Ünnepi Könyvhét alkalmából egy gyűjteményes kötet révén. Az összeállítók koncepciója az volt, hogy meghagyták az 1975-1981 közt megjelent négy kötet szerkezetét, hogy a hátrahagyott írások gyűjteménye annál jobban tükrözze, "mi az, ami a könyveken kívülre szorult" - miként a szerkesztői jegyzetben olvasható - magánéleti vagy politikai okokból, esetleg alkotói megfontolásból vagy egyszerűen, mert később keletkezett. Az életműkiadás sajnos nem törekszik valamiféle kanonizációra, alapos jegyzetanyag, hosszabb kísérő tanulmány nem, csupán rövid jegyzetek és életrajz egészíti ki Hajnóczy műveit. A korábbi kiadások mellé azért érdemes beszerezni a szép kialakítású kiadványt.
[<<<]