A hat éve elhunyt Vanyó László professzor, az ókeresztény dogma- és irodalomtörténet kiváló ismerője 1980-ban indította útjára az Ókeresztény írók című sorozatát, melynek záró, huszadik kötete kerülhet most a szak- és általános gyűjtőkörű könyvtárak polcaira. Az eltelt közel három évtized alatt
[>>>]
A hat éve elhunyt Vanyó László professzor, az ókeresztény dogma- és irodalomtörténet kiváló ismerője 1980-ban indította útjára az Ókeresztény írók című sorozatát, melynek záró, huszadik kötete kerülhet most a szak- és általános gyűjtőkörű könyvtárak polcaira. Az eltelt közel három évtized alatt napvilágot látott sorozati kötetekben számos, az ókeresztény korból ránk maradt és sokszor az egész európai kultúrára ható művek szerzőitől jelentek meg fordítások. Jelen mű méltó megkoronázása a terjedelmes sorozatnak, alapos összefoglalását jelenti csaknem nyolc évszázad keresztény dogmafejlődésének. Mint a legtöbb dogmatörténeti tanulmány, bizonyos jártasságot feltételez az ókeresztény irodalomban. A jeles patrológus két nagy időszakaszra osztja az egyházatyák korát, melynek kezdete a Jeruzsálem lerombolásáig (i. sz. 70) fenállt apostoli egyház, felezőpontja a 325-ös I. Nikaiai (vagy niceai) Egyetemes Zsinat, végpontja pedig a II. Nikaiai (azaz a VII. Egyetemes) Zsinat. Az első három évszázad értékeléséhez szorosan hozzátartozik a keresztényüldözés, a bibliai kánon kialakulása és a filozófiai fogalmakkal való leírás igénye. A második, az egyetemes zsinatok korában (az említett első nikaiai mellett a konstantinápolyi, efezusi és khalkédóni zsinatokon) fogalmazódtak meg a kereszténység alapvető dogmái, amelyek a későbbi korok számára sokszor történelemformáló erejűnek bizonyultak. Az eredetileg egyetemi jegyzetnek készült, mennyiségében is tekintélyes munka a témában való tájékozódást elősegítő források és tanulmányok jegyzékével zárul.
[<<<]