A vaskos tanulmánykötet magyar szerzői nyugati szomszédunk, Ausztria történetét tekintik át és foglalják össze az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásától a közelmúltig. Az 1918-ban megszületett állam létjogosultságát évtizedekig számosan megkérdőjelezték határain kívül és belül egyaránt, sorsának
[>>>]
A vaskos tanulmánykötet magyar szerzői nyugati szomszédunk, Ausztria történetét tekintik át és foglalják össze az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásától a közelmúltig. Az 1918-ban megszületett állam létjogosultságát évtizedekig számosan megkérdőjelezték határain kívül és belül egyaránt, sorsának alakulása - jó formán a hidegháború végéig - elválaszthatatlan volt a nemzetközi viszonyok alakulásától. Érthető és jogos tehát, hogy a szerkesztők elsősorban az állami berendezkedés változásai szerint korszakolják és gyűjtik öt fejezetbe az összesen harmincnégy tanulmányt. A java részt politika- és diplomáciatörténeti esettanulmányokat és elemzéseket Németh István történeti áttekintései kísérik. Az első (1918-1938) és a második köztársaság (1945-től), valamint a Harmadik Birodalom Ostmarkjának (1938-1945)sorsát végigkísérő fejezeteket a Monarchiával, valamint az osztrák-magyar kapcsolatok történetével foglalkozó fejezetek fogják keretbe. A kiadványt egy részletes időrendi áttekintés, hasznos életrajzi adattár és további mellékletek gazdagítják. A magyar nyelven ritkán tárgyalt kérdéseket érintő szaktanulmányok a széles olvasóközönségnek is ajánlhatók, összefoglaló jellegű írásai és adattárai a felsőoktatást is jól szolgálják. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]