A Nobel-díjas portugál írónagyság, José Saramago jó harminc éve ezelőtt a jelen, most az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent regényével kezdte meg hazája egy-egy jelentős történelmi korszakával foglalkozó műveinek sorát. A balladai hangvételű történet színhelye Alentejo, Portugália déli
[>>>]
A Nobel-díjas portugál írónagyság, José Saramago jó harminc éve ezelőtt a jelen, most az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent regényével kezdte meg hazája egy-egy jelentős történelmi korszakával foglalkozó műveinek sorát. A balladai hangvételű történet színhelye Alentejo, Portugália déli tartománya, főszereplői pedig az évszázadok óta változatlanságba merevedve küszködő, nincstelen parasztok. Egy közülük a Mau-Tempo család, akiknek tagjai négyszáz év óta időről-időre kék szemmel születnek, emlékeztetve arra az ötszáz évvel korábban élt hajadonra, akivel egy forrásnál erővel kedvét töltötte a föld idegen ura. Mert a 15. századi I. János király német származású lovagja, Lamberto Horques Alemao árnya a huszadik században is itt kísért az elmaradott, középkori szinten megrekedt viszonyok közt vergődő földművelők között. A parasztcsalád négy nemzedékének életén keresztül ábrázolja az író a vidék igazi történelmét. Az itt élő emberek beleilleszkednek a természet örök körforgásába, házaik pedig úgy simulnak bele a tájba, mint babonás hiedelmeik a létezésüket fojtogató múltba. Az egyház örökös szellemi hatalmát fenntartó hűbéri viszonyokat egyéni emberi sorsokon keresztül bemutató, sajátosan egyéni hangú remekművet a szépirodalom értő olvasóinak ajánljuk. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]