Sajó László a mai magyar líra egyik legeredetibb alakja, akit nem igazán fogadott be a nagybetűs kánon. De számára a periféria ideális hely, mert onnan, úgy tűnik, messzebbre látni. Legújabb verseskötetének alaphangulatát az elmúlással, a mögöttünk hagyott idővel való szembenézés adja. Erre utal a   [>>>]

Sajó László a mai magyar líra egyik legeredetibb alakja, akit nem igazán fogadott be a nagybetűs kánon. De számára a periféria ideális hely, mert onnan, úgy tűnik, messzebbre látni. Legújabb verseskötetének alaphangulatát az elmúlással, a mögöttünk hagyott idővel való szembenézés adja. Erre utal a cím is, míg szövegeiben szent és profán közt balanszíroz. Több versében is bibliai allúziókkal él, vagy annak modorát idézi meg - pl. a legalantasabb állatok nevében ír egy-egy evangéliumot. Sajó, mint korábban, most is szentel egy ciklust híres költők vagy versek parafrázisának. Ezek a szövegek a frappáns átiratoktól egészen az egy-egy költő soraiból összeállított versig terjednek. A nagy nevek mögé bújva szinte végigleltározza az általános iskolás irodalomkönyv legjavát. Példaként idézzük, mit üzen Batsányi bőrébe bújva (A magyarországi változásokra): "nem voltam besúgó, se szabadkőműves,/ Csak szabad. Most rendőr kerülget, s őrület./ Ha kinek, hát nekem lehet s szabad szólni,/ S kell! Gyönge szóm, tudom, nem hallik a trónig". Másik versében (Költők a teraszon) pedig egy szanatóriumba zsúfolja a magyar költészet jelenét és múltját, Petrit, Kálnokyt, Kosztolányit, Babitsot, Fazekas Mihályt és Márait, Janus Pannoniust és Tóth Árpádot. A legtöbb költemény mélyén felfedezhetünk közéleti, közérzeti utalásokat is. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva" [<<<]