A népszerű, 1949-ben született, Goncourt-díjas regény az 1940-ben vívott dunkerque-i csata tragédiáját örökíti meg az író személyes élményei alapján. A németek az angol hadsereg mellett jelentős francia egységeket is bekerítettek, akik csak súlyos veszteségek árán voltak képesek a La
[>>>]
A népszerű, 1949-ben született, Goncourt-díjas regény az 1940-ben vívott dunkerque-i csata tragédiáját örökíti meg az író személyes élményei alapján. A németek az angol hadsereg mellett jelentős francia egységeket is bekerítettek, akik csak súlyos veszteségek árán voltak képesek a La Manche-csatornán Angliába átkelni. A szerző a pusztulást, a magárahagyottságot és a tehetetlen várakozás hangulatát egzisztencialista hangvételben örökíti meg. Részesei lehetünk a bombatámadásoknak, a széteső katonai egységek menekülésének. A főszereplő francia katonák: Maillat, Alexandre, Pierson és Dhéry egy lakókocsiban élnek együtt. Mindannyian megpróbálnak változtatni kiszolgáltatott helyzetükön. Dhéry civil ruhába öltözve várja a németeket egy tanyán. Maillat feljut az angolok hajójára, amit később a németek elsüllyesztenek. Miután kiúszik, visszamegy barátaihoz. Alexandre-t, a társaság lelkét, német bomba öli meg. Ezután a mindenbe beletörődő hívő pap is elindul új társakat keresni, Maillat pedig a városban meglátogatja szerelmét. Mindketten bombatámadás áldozatai lesznek. A megrázó regény az előző kiadások fényében ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]