"Furcsa idők járnak a demokráciára: úgy tűnhet, mindenki vágyik rá, de hinni már senki nem hisz benne" - kezdi könyvét a flamand szerző, aki korábbi figyelemfelkeltő esszéje, A populizmus védelmében után újabb fontos és provokatív írással gazdagítja a 21. századi politikai röpirat műfaját. A válság   [>>>]

"Furcsa idők járnak a demokráciára: úgy tűnhet, mindenki vágyik rá, de hinni már senki nem hisz benne" - kezdi könyvét a flamand szerző, aki korábbi figyelemfelkeltő esszéje, A populizmus védelmében után újabb fontos és provokatív írással gazdagítja a 21. századi politikai röpirat műfaját. A válság jelei egyértelműek: miközben világszerte egyre többen vallják magukat a demokrácia hívének, történelmi mélypontra süllyedt a parlamentekbe, a kormányokba és a politikai pártokba vetett bizalom, évről évre csökken a választásokon való részvételi hajlandóság, s egyre inkább tér nyílik a populista pártok és vezetők számára. Reybrouck történeti és strukturális oknyomozása során feltárja a demokrácia betegségének szimptómáit és okait, majd jó orvosként javaslatot tesz a gyógymódra is. A probléma gyökerét a választások intézményének mai gyakorlatában látja, s felhívja rá a figyelmet: eme eszköz bevezetésének valódi oka a 18. században az volt, hogy kizárja a többséget a hatalom gyakorlásából, a mindenkori elitnek juttatva az irányítás szerepét. Ugyanez az eszköz ma is meghatározó szerepet játszik a politikai pártok és vezetőik közötti - leginkább a szavazatok elnyerését célzó - küzdelmek nagy színjátékában. Ám a demokrácia 2500 éves történelmében találunk példát olyan alternatív módszerekre, amelyek jól átgondolt beemelése a demokrácia mai gyakorlatába segíthet a probléma megoldásában, lehetővé téve az emberek közvetlenebb részvételét a politikában. E kis kötetet mindenkinek érdemes elolvasnia, aki érezte valaha úgy, hogy a politikai csatározásoknak nem sok közük van a mai világ valós problémáihoz, s még kevésbé azok megoldásához - röviden, hogy nincs valódi beleszólása a politikába. David Van Reybrouck (1971) újságíró, költő és drámaíró, világviszonylatban is az egyik legkiválóbb művelője a tényirodalom műfajának. Első kötete, A járvány, mely magyarul is olvasható, 2001-ben jelent meg. Monumentális munkája, a Kongó (2010) számos irodalmi díjban részesült, beleértve a mű angol, francia és német fordításait is. Írói tevékenységének sajátos vonulatát jelentik nagy visszhangot kiváltó politikai írásai, melyeknek hátterét a szerző közéleti szerepvállalása is színesíti: egyik alapítója a G1000 elnevezésű belgiumi polgári kezdeményezésnek. "A demokrácia ma törékenyebb, mint a második világháború óta bármikor. Ha nem vigyázunk, ez a demokrácia szép lassan a választások diktatúrájává változhat. De tulajdonképpen nincs is min csodálkoznunk. Hány olyan 18. századi találmányról tudunk, amelyiknél még ma, a 21. század elején sem találtunk jobbat? Postakocsi? Hőlégballon? Tubákos szelence? Nem leszünk népszerűek, de le kell vonnunk a következtetést: primitív módszer a választás. És halálra ítéli magát az a demokrácia, amely a választásokra szorítkozik. Ez pontosan olyan, mintha a légi közlekedést a hőlégballonra korlátoznánk, és tudomást sem vennénk a magasfeszültségű vezetékek, a sportrepülőgépek, a változékony időjárás, a forgószelek vagy épp az űrállomások létezéséről." [<<<]