A francia orvos író 2012-ben blogbejegyzéseket kezdett írni, olyan szövegmozaikot alkotva, amelynek narrátora egy fiatal rezidens, aki elmeséli egy kórház sürgősségi osztályának mindennapjait. A följegyzéseit könyvvé formálta, amely napló, riport, novellafüzér, memoár részletekből szervesült   [>>>]

A francia orvos író 2012-ben blogbejegyzéseket kezdett írni, olyan szövegmozaikot alkotva, amelynek narrátora egy fiatal rezidens, aki elmeséli egy kórház sürgősségi osztályának mindennapjait. A följegyzéseit könyvvé formálta, amely napló, riport, novellafüzér, memoár részletekből szervesült regénnyé. A narrátor a földszinti sürgősségi osztályon dolgozik, de rendszeresen följár az ötödik emeletre, ahol egy végstádiumban levő rákbeteg asszonynak rendre beszámol a „lent történtekről. Valamiféle orvosi Seherezádéként szövi a történeteit, hogy ezzel tartsa életben hallgatóját, legalább addig, ameddig a fia hazatér, mert az emlékezetes izlandi vulkánkitörés miatt egy külföldi repülőtéren vesztegel. A rezidens minden megrázó élmény ellenére képes humorral szemlélni a kórház életét, és úgy tartja, a kórház olyan, mint a színház, ahol folyamatosan tart az előadás, amely a félelemről és a reményről, a fájdalomról és a megkönnyebbülésről, a gyászról és a megnyugvásról, a dühről és a tragikomikus helyzetekről szól. A kórház világának is van valamiféle sötét humora, erre maga a rezidens a példa, hiszen amikor hírt kap arról, hogy meghalt egy beteg, fölkiált: szuper! Ezzel ugyanis fölszabadul egy ágy, ahol el tudja helyezni az öt órája hordágyon és a folyosón fekvő sérültet. A néhány oldalas epizódok, novellisztikus kerekségű vagy épp folytatódó történetek szinte óráról órára beszélik el a kórházban történteket, miközben érdekes embergalériát rajzolnak föl betegekből és gyógyítókból. Az író remek érzékkel ábrázolja ezt a mindenki számára ismerős, mégis belterjes világot, azt a miliőt, ami arra a kondérra emlékezteti, amelyikben a várakozás sója, a fájdalom ecetje és a fáradtság keserűsége fortyog. Az öt nap krónikáját adó történetsor végén a rákbeteg asszony meghal, de legalább utolsó napjaiban egy mesesorozat enyhítette a szenvedését. Baptiste Beaulieu mozaikos szerkezetű regénye hiteles közelkép egy kórház életéről, miközben az epizódok élet és halál végső kérdéseit példázzák egy ironikus szemléletű rezidens nézőpontjából. Ez a nézőpont oldja a szenvedés, az aggodalom, a fájdalom érzetét, hiszen a beteg végeérhetetlen panaszainak vagy a kórházi koszt minőségének mégis csak van valami sajátos humora. A könyv – amely a fordító, Ádám Péter utószavával zárul – egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató olvasmány. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]