Az amerikai egyetemen játszódó regény harmadik kötetét tartja kezében az olvasó. Az első két részben (A vonzás törvénye, 202023166; A vonzás szépsége, 202306131) megismert szereplők a valamikor jóbarátnők, Sere és Jackie történetét szövi tovább az író. Annak idején kettejük kapcsolatának az vetett
[>>>]
Az amerikai egyetemen játszódó regény harmadik kötetét tartja kezében az olvasó. Az első két részben (A vonzás törvénye, 202023166; A vonzás szépsége, 202306131) megismert szereplők a valamikor jóbarátnők, Sere és Jackie történetét szövi tovább az író. Annak idején kettejük kapcsolatának az vetett véget, hogy Sere ittasan vezette az autóját, amelyben Jackie is benne ült, a lány balesetet okozott. Sere apja rendőrként, majd belebolondult szégyenében a ténybe, hogy lánya részegen ült a volán mellé, de Jackie apja, aki jónevű ügyvéd, tisztára mosta a lányát, aki a baleset után félelmében azonnal eltűnt a helyszínről, és soha nem állt ki tanúként a tárgyaláson barátnője mellett, pedig ő biztatta Serét, hogy alkoholmámorban is vezesse a kocsit. A mostani regényben Jackie életét kislánykorától kísérheti végig az olvasó. Jackie ötéves, amikor a szomszédjukba új család költözik, a vele egyidős fiúval, Cage-el jó barátságot köt. Ezután elválaszthatatlanok lesznek, reggelente együtt mennek iskolába, minden gondjukat megosztják egymással, már el sem tudják képzelni a másik nélkül az életet. Amikor középiskolások lesznek, Cage szerelmet vall Jackienek, aki kineveti a fiút. Jackienek nehéz az élete, mert apja leuralja családja valamennyi tagját. A lány folyamatosan küzd az apja szeretetéért, a férfi pedig akkor jutalmazza meg érzelmeivel, ha a lánya úgy teljesít, és azt csinálja, amit ő elvár tőle. Jackie valójában érzelmi börtönben él, mert miközben kényszeresen bizonyítani akarja, hogy érdemes az apja szeretetére elvész a személyisége. Amikor nővére Becca megvallja a családnak, hogy a saját neméhez vonzódik, az apjuk iszonyatos botrányt rendez, ezután a lány elhagyja otthonát és azt mondja húgának, ha itt maradsz, soha nem fogod megtudni, mi az a feltétel nélküli szeretet. Jackie engedelmes lányként meghajlik apja akarat előtt és a jogi egyetemre megy tanulni, közben soha nem veszíti el a kapcsolatot Cage-el, aki mindenben segít őt, habár tudja, szerelmet nem kaphat a lánytól. Egy napon azonban Jackie ráébred, hogy gyerekkori barátja az egyetlen, aki feltétel nélkül szereti őt, de vajon ő képes lesz-e viszonozni ezt az érzelmet? A lánynak döntenie kell, ha meg akarja tudni mi az igaz szerelem, amikor teljesen odaadhatja magát partnerének, akkor szakítania kell az ő vágyait, érzelmeit folyamatosan megtörő apjával és bocsánatot kell kérnie Serétől14 éves kortól lehet ajánlani a regényt. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]