Az 1950-ben indult Szabad Európa Rádióban szinte a kezdetektől hallható volt Márai Sándor hangja. 1951-től éveken át (egészen 1967-ig) hetente többször, hétvégén jelentkezett Ulysses vasárnapi krónikája című műsorával, melyben saját maga olvasta fel jegyzeteit. Az emigrációban élő író ezen   [>>>]

Az 1950-ben indult Szabad Európa Rádióban szinte a kezdetektől hallható volt Márai Sándor hangja. 1951-től éveken át (egészen 1967-ig) hetente többször, hétvégén jelentkezett Ulysses vasárnapi krónikája című műsorával, melyben saját maga olvasta fel jegyzeteit. Az emigrációban élő író ezen rádiófelolvasások formájában tudta tartani a kapcsolatot szülőhazájával, egyben törekedett arra, hogy lelket öntsön a Vasfüggöny másik oldalán élő magyarokba. Bár ő maga is tervezte, hogy még életében kiadja a rádiójegyzeteket, ám erre sokáig nem került sor. Mészáros Tibor szerkesztésében három évvel ezelőtt látott napvilágot az 1951 és 1953 között elhangzott beszédeket tartalmazó első kötet, és most itt a folytatás, mely az azt követő két esztendő New Yorkban született anyagát adja közre. Az 1954. január 3-i, 119. adástól az 1955. karácsonyi 221. adásig bezárólag Márai az adott időszak számos magyar és világpolitikai történésére reflektál. A szovjet diktátor halála után több mint egy évvel beszél a Sztálin nélküli sztálinizmusról, a Hruscsov fémjelezte új korszakról, szót ejt a rettegett Berija, a szovjet titkosszolgálat vezetőjének meggyilkolásáról, a Német Szövetségi Köztársaság megalakulásáról, az osztrák államszerződésről, a Nyugat egyhülési politikájáról, Albert Einstein haláláról és sok-sok minden másról. A magyar vonatkozások között, az emigrációban élő magyarok helyzetén túl szót ejt például Nagy Imre új típusú, ám azért kritikával kezelt politikájáról, Szekfű Gyula történész 1945 utáni pálfordulásáról, Veres Péternek az 1954. évi Ünnepi Könyvhéten mondott beszédéről, vagy a "szovjetköltőkként" emlegetett Kuczka Péter, Zelk Zoltán és Kónya Lajos Sztálint magasztaló költészetéről. A szerző személyes nézőpontja, az emigráns lét kiszolgáltatottság érzése azonban, a viszonylag kötött tematika ellenére gyakran felsejlik a beszédekben. A kötetzáró, 1955. december 25-én elmondott, a Lánchíd felrobbantásának megakadályozásához kapcsolódó, múltidéző írás egy részlete jó példa erre. A szerző ebben szembenéz önmaga tehetetlenségével is, frappánsan megfogalmazva az emigráns lét ars poeticáját: "az egyedüllét kötelez. Nem beleegyezni: ez a mi korunk különféle gyehennáiban az áldozatok egyik legerősebb fegyvere. Tragikus, hogy a legkülönb hősiesség, amire ennek a nemzedéknek módja van, gyakran nem a cselekvés, hanem az ellenállás hősiessége." A lapalji jegyzetekkel kísért kötetet Mészáros Tibor utószava zárja. Előző kötetéhez hasonlóan széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]