Mátay Mónika és Tar Ferenc szerkesztésében a Beszélő városok sorozat legújabb kötete Keszthely városával foglalkozik. A kötet a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete gondozásában jelent meg, s célja, hogy a globalizált világ és a világvárosi élet forgatagában a hazai kisvárosokat, közepes településeket
[>>>]
Mátay Mónika és Tar Ferenc szerkesztésében a Beszélő városok sorozat legújabb kötete Keszthely városával foglalkozik. A kötet a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete gondozásában jelent meg, s célja, hogy a globalizált világ és a világvárosi élet forgatagában a hazai kisvárosokat, közepes településeket is bemutassa. A szerzők szerint a közösségek csak lokálisan tudnak ellenállók maradni, ehhez azonban a jelen kihívásaira adekvát választ kellene adniuk, ahogy adtak eddig is. Így a lokális történelem megismerése a jelen kapcsán is komoly tanulságokat rejthet magában. A helyi közösségek tartósan és sikerrel dacoltak a történelem alakulásával, rezilienciájuk és túlélési képességük szintén példamutató lehet.*** A kötetben elbeszélt város, Keszthely, ma alig húszezer főnek ad otthont, mégis történelme a magyarság történelmének (szenvedésének és felvirágzásának) keresztmetszetét adhatja. A tanulmánykötet első részéből Keszthely arisztokrata múltját ismerhetjük meg, a Festeticsek öröksége a mai napig meghatározza a város arculatát. Majd a kultúra szelíd vizeire evezve a nyelvújítás korába kerülünk, a keszthelyi kör és Batsányi János, valamint Csokonai keszthelyi felbukkanása egyaránt a lokális emlékezet részévé vált. A harmadik részben a helyi hírességeké lesz a főszerep, alkotók, sportolók, olimpikonok életútját ismerhetjük meg. Így jutunk el a Georgikon alapításához, majd - a tudatosan vállalt módszertant követve - a Pierre Nora kutatásából széles körben ismertté vált emlékezethelyek következnek. Az utolsó fejezet pedig a város térszerkezetével, annak alakulásával és a hétköznapok mikrovilágával vet számot. A tanulmánykötet végén a forrás- és irodalomjegyzék mellett a képek jegyzéke, valamint a mutatók kaptak helyet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]