Az alcím szerint irodalmi és művelődési tanulmányokat kapunk, ha kézbe vesszük Nyilasy Balázs tanulmánygyűjteményét. A szövegekből kirajzolódó kép azonban ennél jóval összetettebb, Nyilasy Balázs értekező prózája pedig szépirodalmi igénnyel, vállaltan provokatív módon lép olvasói elé. A kötet
[>>>]
Az alcím szerint irodalmi és művelődési tanulmányokat kapunk, ha kézbe vesszük Nyilasy Balázs tanulmánygyűjteményét. A szövegekből kirajzolódó kép azonban ennél jóval összetettebb, Nyilasy Balázs értekező prózája pedig szépirodalmi igénnyel, vállaltan provokatív módon lép olvasói elé. A kötet vállalása a következő: a szerző a hatvanas-hetvenes évektől indítva felvázolja a magyar irodalomtörténészek, irodalmárok és kritikusok irodalomértésének fejlődését, alakulását, a különböző trendek hatását és hatástörténetét, s mindezt a jelenig ható elméleti robbanás és az elméleti iskolák és irodalomértési stratégiák kiemelt szerepével szembeni fenntartások diszkurzív formába öntésével keretezi. Nyilasy úgy gondolja, hogy a kortárs irodalomértésből a művek és alkotóik felé való szeretettel történő odafordulás hiányzik. Az irodalmárok öncélú, teoretikus alapokon álló értelmezései nemhogy közelebb, de egyenesen távolabb visznek a primer szövegektől, azok mélyebb jelentésrétegeitől, valamint éket vernek a befogadó és a szöveg közé. A műalkotás lényegi oldala csorbul e – Nyilasy szerint – túlgondolt elméletek révén. A szerző meggyőző erővel érvel amellett, hogy az elméleti belátásokat is figyelembe véve, de egy új, alapvetően mégis humanista szemléleti irodalomértést preferáló olvasói gyakorlatra lenne szükség, s hogy a különböző teóriákat a műalkotásokon keresztül kell próbára tenni, és nem fordítva. Könyve első blokkjában hat tanulmány kapott helyet, melyek a meghatározó elméleti iskolákat, azok képviselőit járják alaposabban körbe, hogy végül a Nyilasy számára is példaértékű életművel és irodalomértéssel bíró René Wellek pályaképének felvázolásával zárja ezt a részt. A második egységben a szerzőt régóta foglalkoztató alkotók és műveik kaptak helyet, úgymint Schöpflin Aladár, Petőfi Sándor, Petri György, Gárdonyi Géza, Madách Imre és Széchenyi Zsigmond. A kötet harmadik tematikus blokkjában pedig Nyilasy egy-egy monográfiáról írt hosszabb értékelő dolgozata olvasható (Korompay H. János: A nemzeti klasszicizmus jegyében, Horváth János élete és hagyatéka, valamint Hász-Fehér Katalin: „hogy kegyed észre nem vette, csodálom, Arany János és a filológiai perspektíva). A harmadik egységet egy Kenyeres Zoltánról szóló tanulmány zárja, melyben Nyilasy a magyar irodalomértés történeti vázlatát és kortárs lehetőségeit is sorra veszi. A provokatív, mégis végig szakmai alapokon maradó kötet végén a névmutató kapott helyet; irodalmi gyűjtemények anyaga, művelt, konzervatív olvasók fogják örömmel kézbe venni.
[<<<]