A kötet előzményében ismerkedhettünk meg a két Tommal - apával és fiával -, illetve Stellával, aki velük tölti a hétköznapokat a Space Camp-1 űrállomás fedélzetén, míg a szülei az Űrhajózási Hivatalnál dolgoznak. Ebben a részben a gyerekek saját űrsiklót kapnak, a Space Racert, amelynek
[>>>]
A kötet előzményében ismerkedhettünk meg a két Tommal - apával és fiával -, illetve Stellával, aki velük tölti a hétköznapokat a Space Camp-1 űrállomás fedélzetén, míg a szülei az Űrhajózási Hivatalnál dolgoznak. Ebben a részben a gyerekek saját űrsiklót kapnak, a Space Racert, amelynek segítségével nemcsak az űrben kalandozhatnak, de akár időnként a Földre is ellátogathatnak. Éppen első tesztrepülésüket vesznek részt, amikor a földi irányítóközpontból ijesztő hírrel hívják fel őket: annak dacára, hogy délelőtt van, a Nap fénye érthetetlen módon gyengülni kezdett. Tomék hamarosan megérkeznek a petersheimi bázisra, hogy segítségére legyenek az ottani stábnak a rejtély megoldásában. Mint mindig, most is velük tart Spéci, a robotcica, aki annyit tud az űrtechnológiáról, mint valami négy lábon járó lexikon... A kötet - miként az első rész is - elsősorban a kisiskolás korosztálynak ígér egyszerre szórakozást, kikapcsolódást és ismeretszerzést.
[<<<]