"Ez a könyv arról szól, hogy semmiképp ne adjuk fel a kontrollt saját életünk felett, ne elégedjünk meg az öröm nélküli léttel. Próbáljuk megérteni a rendszert és azt, hogy kapott lehetőségeinkkel élve megtalálhatjuk az ösvényt, amely bennünket a boldogsághoz elvezet." - foglalja össze kötete
[>>>]
"Ez a könyv arról szól, hogy semmiképp ne adjuk fel a kontrollt saját életünk felett, ne elégedjünk meg az öröm nélküli léttel. Próbáljuk megérteni a rendszert és azt, hogy kapott lehetőségeinkkel élve megtalálhatjuk az ösvényt, amely bennünket a boldogsághoz elvezet." - foglalja össze kötete lényegét két mondatban, az előszóban Flowrider (akinek a valódi nevéről annyi derül ki mindössze, hogy: Csaba). A szerző bevallottan nem szakértője semmifajta szakterületnek, fő ütőkártyája a józan ész és kíméletlen őszinteség - ezeknek a segítségével igyekszik klisé- és tévtanítás-mentes, logikus magyarázatokat adni az emberi lét enigmatikus alapkérdéseire. Legfőbb célja a sokak életét megkeserítő félelem és bizonytalanság eloszlatása, méghozzá bármifajta transzcendens erő és hitrendszer bevonása nélkül, egyedül a taoista szemlélet modern felfogására támaszkodva: ebben a "TAO" nem más, mint a világot teljes egészében átitató óriási információs áramlás, "programrendszer". Ennek mi is részesei vagyunk, de diszharmóniában. A megoldás nem más, mint a "bennünk futó programok (alapprogram, biológiai program, személyes életcél, védelmi program) újraprogramozása". Ezt a folyamatot, speciális életvezetési és önismereti, életjobbítási mutatja be részletesen, lépésről lépésre, számítástechnikai terminusok szellemi vezérfonalán haladva: ENTER, BASIC, RELOAD, SHIFT, INSERT, CONTROL, ESCAPE - ahogy a fő fejezetcímek is demonstrálják ezt. A kötet az effajta életszemléletre és (sokszor szabadszájú) nyelvezetre, együttgondolkodásra nyitott, az alkalmankénti okoskodást és szóáradatot a jó meglátásokért cserébe nagylelkűen elnéző olvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]