Az erdélyi unitárius teológiai tanár kutatási területe az emberi tudat valóságérzékelő és –teremtő képessége. Erről szól példázattá emelt személyes emléke: a londoni képtárba belépve megpillantott egy lányt, aki átszellemült arccal nézett egy festményt. Ő maga – mint afféle jó turista – végigjárta   [>>>]

Az erdélyi unitárius teológiai tanár kutatási területe az emberi tudat valóságérzékelő és –teremtő képessége. Erről szól példázattá emelt személyes emléke: a londoni képtárba belépve megpillantott egy lányt, aki átszellemült arccal nézett egy festményt. Ő maga – mint afféle jó turista – végigjárta az egész múzeumot, rengeteg képet megtekintett, a végén már zsongott a feje. Órákkal később, kifelé menet ugyanott találta a lányt, aki még mindig ugyanazt az alkotást nézte. Ekkor állapította meg: „Neki sok jutott a látásból. Új kötetének tizenegy – bibliai passzusokból kiinduló, azokra hivatkozó – tanulmánya alapvetően ember és Isten kapcsolatáról szól. Ezt azért tartja fontos kérdéskörnek, mert az ember az idők folyamán elválasztotta magát Istentől. Azelőtt Isten az ember arcában fölismerte önmagát, a tükörbe néző ember pedig fölismerte a maga képében Isten arcát. Czire Szabolcs írásai az istenarcú ember önmagához való visszatérését szolgálják, azt, hogy az idegenné vált arcban ismét megtalálja valódi önmagát. Az első dolgozatban (Ahogy éppen vagy) azt fejtegeti, hogy az élet fordulatai szinte mindig fölkészületlenül érik az embert, a személyiség rendszerint soha nem áll készen; Jézus életpéldája is a váratlan események sora. Köznapi, ám emlékezetesen tragikus példát hoz a figyelem fontosságára (Legszűkösebb erőforrásainak). A kisbusz vezetője azt hitte, megoszthatja a figyelmét, vezetés közben videót készített, hogy kisfia odahaza élőben követhesse apját. Tragikus baleset lett a figyelemmegosztás következménye. E példán fölött gondolkodik el a szerző a modern ember figyelméről, amelyet az információdömping tesz próbára. Ismét Jézusra hivatkozik, aki a földi dolgokról fölemelte a tekintetét az égre. Aktuális példázatok és szentírási passzusok összekapcsolásával ír Czire Szabolcs a szépségvágyról, a gyönyörködésről, a folytonos válsághangulat nyomán kialakult „félelem kultúrájáról, az utazás élményéről, a vágyak és lehetőségek kettősségéről, a diszkrét élet csöndességéről. A protestáns teológiai tanár a mai ember arcát, gondolkodását jeleníti meg, azzal a törekvéssel, hogy az újra Isten képmása legyen, hogy az Istentől elidegenedett ember újra megszeresse a régi arcát. A kötetet egy 2025 tavaszán, a kolozsvári Vallásszabadság Házában lezajlott konferenciabeszélgetés szövege zárja. Ez Czire Szabolcs részvételével zajlott le, aki ez alkalommal az ember sejtéseiről, valóságérzékeléséről és élményköreiről beszélt. [<<<]