Kivonat: |
Meglehetősen tabu téma adja a történet alapját. Lochan és Maya testvérek, anyjuk alkoholista, aki nem törődik egyik gyerekével sem, így kettejükre, akik már tizenévesek hárul a feladat, hogy a kicsiket, Willat, Tiffint és Kitet ellássák, gondozzák és szülőként álljanak testvéreik mellett. Lochan és
[>>>]
Meglehetősen tabu téma adja a történet alapját. Lochan és Maya testvérek, anyjuk alkoholista, aki nem törődik egyik gyerekével sem, így kettejükre, akik már tizenévesek hárul a feladat, hogy a kicsiket, Willat, Tiffint és Kitet ellássák, gondozzák és szülőként álljanak testvéreik mellett. Lochan és Maya élete a közös sorsban egyre jobban összefonódik, olyannyira, hogy a barátságon túl, egyre többet, szerelmet kezdenek érezni egymás iránt. Tudják, hogy ez az érzés tilos, hiszen a vérfertőzés stigmájával jelöli meg őket, de nem tudnak mit tenni ellene, mert ösztöneik legyőznek minden ellenállást. Egy napon azonban valaki véletlenül tanúja lesz együttlétüknek, és Lochan a testvérén tett nemi erőszak vádjával börtönbe kerül. Maya azonban nem vall ellene, de ezzel magát is egyre rosszabb helyzetbe keveri, mert ha önként és erőszak nélkül tette, amit tett, akkor őt is börtönbüntetésre ítélhetik, márpedig akkor, ki nevelné fel a kicsiket. Lochan ekkor úgy dönt, hogy megszökik a börtönből, az élet azonban másként rendezi sorsát, mert a fiú fönnakad a kimeredő börtönrácson, amely fölnyársalja Megrázó, tabudöntögető történet, amelynek szerzője talán túlontúl is ingoványos talajra tévedt, ennek figyelembevételével lehet ajánlani a könyvet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|