A KrízisVonalat működtető alapítvány telefonközpontjában általában öt ?fogadó fél? ül az elkülönített bokszokban. Közéjük tartozik Laura is, aki meglehetősen rossz éveket tudhat maga mögött. A nőhöz azokat a súlyos lelki válságba került telefonálókat irányítja a központ, akik úgy érzik egyetlen
[>>>]
A KrízisVonalat működtető alapítvány telefonközpontjában általában öt ?fogadó fél? ül az elkülönített bokszokban. Közéjük tartozik Laura is, aki meglehetősen rossz éveket tudhat maga mögött. A nőhöz azokat a súlyos lelki válságba került telefonálókat irányítja a központ, akik úgy érzik egyetlen lehetőség maradt a számukra, el kell dobni az életüket. Laura feladata az, hogy meggyőzze őket ennek az ellenkezőjéről és visszahozza az életbe a ?klienseket?, reményt adva nekik a továbbélésre.*** Azonban a nő egyáltalán nem ezt teszi, ő a beszélgetéseket rendkívül rafinált, manipulatív módon abba az irányba löki, hogy a telefonáló ne lásson más kiútat és vessen véget az életének. A beteg lelkű Laura, nagyon boldogtalan a házassága zátonyra futott, nem mellékesen közben beteg lett, de végül kigyógyult a bajból, mindazonáltal a negyvenes éveiben járó asszonyban folyamatosan kavarognak a negatív érzelmek és az jelent számára ?felszabadult örömet?, ha hallgathatja, hogy mások még nála is sokkal boldogtalanabbak, szerencsétlenebbek. Ryannak borzalmas sors jutott, amikor meghalt imádott felesége, az áldott állapotban lévő Charlotte, aki egy szikláról vetette magát a mélybe, kiderült, hogy a nő nem volt egyedül, egy idegen férfi kezét fogva menekült a halálba. Zuhanás közben Ryan még meg nem született kisfia, Daniel az anyjával együtt halt meg és ezután a férfit, aki tanárként dolgozik egy középiskolában, folyamatosan hazug és igazságtalan támadások érik, amelyek nemcsak kétségbe ejtik őt, de lassan képtelen elviselni a helyzetét. Meggyanúsítják avval, hogy az egyik tanulóját, Charlotta Smith-et megbecstelenítette és a lány haláláért ő a felelős. A férfi kétségbeesetten keres segítséget, így jut el Laurához, és lassan rá kell döbbennie, hogy a nőnek gyilkos hatalma van a betelefonálók felett és ő a felelős a Ryanhez közelállók haláláért is, ám a ?bárárnybőrbe bújt farkast?, aki ekként büntetés nélkül úszhatja meg a szavakkal irányított gyilkosságokat, lehetetlen leleplezni, vagy talán mégis lehetséges?... Izgalmakban bővelkedő, a műfaj élvonalába tartozó pszichothriller, amelyet érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva
[<<<]