Idén emlékezünk a trianoni békeszerződés századik évfordulójára. A békediktátum ma is él, annak következményeivel együtt. Sokan azonban, a határon innen és túl már nincsenek tisztában az egykor történt eseményekkel, melyek döntően befolyásolták a magyarok és persze a Kárpát-medencében élő többi nép
[>>>]
Idén emlékezünk a trianoni békeszerződés századik évfordulójára. A békediktátum ma is él, annak következményeivel együtt. Sokan azonban, a határon innen és túl már nincsenek tisztában az egykor történt eseményekkel, melyek döntően befolyásolták a magyarok és persze a Kárpát-medencében élő többi nép jövőjét is. Gyulai György és Demkó Attila kronologikusan felépülő könyvét elsősorban azzal a céllal írta, hogy bemutassák az 1918 és 1924 közötti időszak legfontosabb politikai és katonai történéseit, hogy azt a mai generációk is megismerhessék. A szerzőpáros mindehhez felhasználta a rendelkezésre álló szakirodalmat, forráskiadványokat, emlékiratokat, s a korabeli sajtótermékeket. Nemcsak hazai eseményekről esik szó, hanem olyan fontos világpolitikai történésekről is, melyek nálunk is jelentős hatást gyakoroltak. Napról napra haladva, változó terjedelemben olvashatunk az eseményekről, kiemelten kezelve a Felvidéken történteket. Így részletesen szó esik például a mára már szinte elfeledett, 1919-es pozsonyi és zselízi sortűzről, a komáromi vérengzésről és azokról a további magyarellenes atrocitásokról, melyeket a cseh légiók követtek el a Felvidéken. Ezen felül a szövegben dőlt betűvel szedve egy konkrét város, Léva történetével kapcsolatos mondatokat olvashatunk: ezek Vincze László helytörténész és levéltáros kétnyelvű, Stalo sa v Leviciach pred 100 rokmi – 100 éve Léván történt elnevezésű Facebook-oldalának bejegyzései alapján születtek. A történteket vállaltan a magyarok nézőpontjából bemutató kötetet forrás- és irodalomjegyzék zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]