Nagy mesemondóként tartják számon Hans Christian Andersent, az azonban kevésbé ismert – legalábbis hazánkban – hogy útleírásokat is alkotott. Élete során rengeteg utazott: mint azt kutatói kiszámították, nyolc évet és tíz hónapot volt úton. Összesen harminc alkalommal járt külföldön: egész Európát
[>>>]
Nagy mesemondóként tartják számon Hans Christian Andersent, az azonban kevésbé ismert – legalábbis hazánkban – hogy útleírásokat is alkotott. Élete során rengeteg utazott: mint azt kutatói kiszámították, nyolc évet és tíz hónapot volt úton. Összesen harminc alkalommal járt külföldön: egész Európát bejárta, a német területektől Portugáliáig, Angliától Törökországig, Svédországtól Itáliáig. Utazásai során irodalomkedvelő, egyben magas társadalmi rangú személyeknél, gyakran arisztokratáknál szállt meg, és rendszeresen tartott felolvasásokat, de még árnyképbemutatókat is. Utazásai eredményeképpen mintegy negyedszáz útleírása maradt fenn, melyek bemutatják az adott ország vagy terület látnivalóit, kulturális érdekességeit, népszokásait, mese- és mondavilágát, saját élményeit, és az utazások során felkeresett neves művészekkel, a kulturális élet szereplőivel való találkozásait egyaránt. Útleírásai közül a leg(el)ismertebb az Egy költő bazárja című műve, amely 1840-41-es Duna-menti útjáról számolt be, melynek keretében Magyarország területén is járt. Koppenhágából elindulva, Németországon és Itálián, Máltán és Görögországon keresztül jutott el Konstantinápolyba, az olyannyira vágyott Keletre, melyet háromhetes hajóút követett, felfelé a Dunán. Mielőtt Magyarországra jött volna, a környéken tomboló pestisjárványra való tekintettel tíz napot kellett karanténban töltenie Orsovánál. Ezt követően különböző gőzhajókkal hajózott fel a Dunán, meg-megállva Mohácson, Pesten és Budán, valamint Pozsonyban. Összességében mindössze pár napot töltött hazánkban, ám ezzel együtt is részletesen számol be itteni élményeiről, bemutatja a kultúrtörténeti érdekességeket, felidéz szerb és magyar népmeséket, valamint érzékletesen festi le a pezsgő kulturális életet. Bemutatja például Szilisztra török erődítményét; a még a folyószabályozás előtti Vaskapun való áthajózást; az orsovai bazárt és a karantén nehézségeit; a híres fürdőhelyet, Herkulesfürdőt; a mesés szépségű Kazán-szorost; a hatalmas Veterani-barlangot, ahol egy cigánylány jósolt is neki; Babakáj szikláját és a közeli Galambóc várát; egy borbélyüzletet Mohácson; vagy éppen a közelben élő és dolgozó disznópásztorok életét. A legérdekesebb talán a korabeli Pestet és Budát bemutató, tizenharmadik fejezet. A szerző ebben érzékletesen mutatja be a két partot összekötő, erősen imbolygó hajóhidat; egy katonai úszóiskola tagjainak dunai úszóversenyét a vár magasságától a Gellért-hegyig; az 1838-as árvíz után újjáépített, szebbnél szebb épületeket; a Királyi Városi Színház épületét és Emil Devirent szász színész vendégszereplését; a könyvek és újságok tekintetében különösképpen jól felszerelt Nemzeti Kaszinót; a Széchenyi Istvánról és műveiről folytatott társalgásait; vagy éppen a Gül baba türbéjét, ahol a naplementét is megcsodálta a szerző. A végén beszámol a Pestről Bécsbe tartó hajóútról, Mátyás király egykori palotájának romjairól Visegrádon vagy éppen az épülő esztergomi bazilikáról. A szöveget 19. századi fekete-fehér fotók, grafikák, képeslapok kísérik, a kötet végén pedig Masát András utószavát olvashatjuk el. Széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]