Régen csak találgattak az emberek, hogy vajon ősszel hová tűnnek el a vonuló madarak. Sokféle elképzelés született, onnantól kezdve, hogy a Holdra repülnek, egészen odáig, hogy a fákon ülve ágakká változnak. Ma már persze tudjuk, hogy a vándormadarak, amelyek Európában töltik a nyarat, délre   [>>>]

Régen csak találgattak az emberek, hogy vajon ősszel hová tűnnek el a vonuló madarak. Sokféle elképzelés született, onnantól kezdve, hogy a Holdra repülnek, egészen odáig, hogy a fákon ülve ágakká változnak. Ma már persze tudjuk, hogy a vándormadarak, amelyek Európában töltik a nyarat, délre vonulnak telelni. Ma már különféle technikákat használunk, hogy többet tudjunk meg az állatok mozgásáról. A megtett szakaszokról az állatokon elhelyezett apró GPS-adók küldenek folyamatosan adatokat a műholdaknak vagy egy földi megfigyelőállomásnak, így a kutatók számos információt tudnak meg az adott állat haladási sebességéről, útvonaláról, sőt a legmodernebb berendezések már képesek fotókat vagy időjárásjelentéseket is küldeni. Persze nemcsak a madarak között találunk vándorló fajokat, mint a fehér gólyák, a hantmadarak vagy a tarvarjúk, hanem számos más, levegőben, szárazföldön vagy vízben élő állatra is jellemző ez: az elefántokra, bálnákra, rákokra, kagylókra, sáskákra, pingvinekre vagy éppen az európai angolnákra. De vajon honnan tudják ezek az állatok, hogy itt az idő az elindulásra? Hogyan jutnak el a célállomásra? Miként tájékozódnak és hogyan tartják a vándorlás közben egymással a kapcsolatot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a kötet, felfedve „a GPS-adatok mögötti történeteket. [<<<]