Kivonat: |
Az ovis Mex egy este már lefekvéshez készülődik, de csak nem akaródzik lekapcsolni a lámpát, mert fél - a szoba árnyaitól, neszeitől. Szól az édesapjának, hogy maradjon vele, de annak más dolga van, az anyukája pedig majd csak később tud bejönni. A kisfiú dobogó szívvel kucorog az ágyában, amikor
[>>>]
Az ovis Mex egy este már lefekvéshez készülődik, de csak nem akaródzik lekapcsolni a lámpát, mert fél - a szoba árnyaitól, neszeitől. Szól az édesapjának, hogy maradjon vele, de annak más dolga van, az anyukája pedig majd csak később tud bejönni. A kisfiú dobogó szívvel kucorog az ágyában, amikor megjelenik nála Bello, a szeretettündér, aki azért érkezett, hogy segítsen feloldani a rémületét. Elővesz egy speciális szörnymegvilágító lámpát, és fel is fedezik Mex ágya alatt a picike lidércet, Lidát. Lida azonban egyáltalán nem félelmetes, sőt jobban szorong, mint Mex. Mint kiderül, Bello jól ismeri őt, és Lida elmondja, hogy éppen elköltözött korábbi szállásadójától, Gergőtől, mivel a srácból időközben felnőtt lett, és úgy vélte, Mexnél jó helye lesz. A dologgal Mex is egyetért, akinek Bello és Lida együtt tanítják meg, hogy milyen megnyugtató esti szokások segítenek jobban aludni. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|