Jelen könyvével Géraldine Schwarz 2018-ban elnyerte az Európai Könyvdíjat. Az Emlékezet nélkül saját családja történetét dolgozza fel, méghozzá főként azok alapján a dokumentumok alapján, melyeket a szerző már felnőttkorában talált nagyszülei hagyatékában. Azok azonban meglehetősen hiányosak
[>>>]
Jelen könyvével Géraldine Schwarz 2018-ban elnyerte az Európai Könyvdíjat. Az Emlékezet nélkül saját családja történetét dolgozza fel, méghozzá főként azok alapján a dokumentumok alapján, melyeket a szerző már felnőttkorában talált nagyszülei hagyatékában. Azok azonban meglehetősen hiányosak voltak: nagyapja, Karl Schwarz ugyanis a harmincas évektől a második világháború végéig az NSDAP tagja volt, ráadásul egy olyan mannheimi gyárat (Schwarz & Co. Mineralölgesellschaft) vezetett, amely többek között a német hadsereg egyik beszállítója is volt. Épp ezért a családnak, a szerző nagyszüleinek és az ő gyermekeiknek a legnagyobb nélkülözések idején sem kellett nyomorogniuk, és még azután is, hogy 1943-ban a gyárat lebombázták, viszonylag jobb helyzetben voltak, mint sok más német. A háború végén a családfő gondosan megsemmisítette náci párttagságának bizonyítékait, és számos egyéb dokumentumnak is nyoma veszett. A szerző a nagyapja ún. nácítlanítási eljárásával kapcsolatos anyagokra sem bukkant rá (mint Mitläufer, vagyis a náci párthoz csak névleg csatlakozott személy, megúszta a felelősségre vonást), a leggyanúsabbnak azonban a cég körüli dolgok bizonyultak. Fennmaradtak ugyan belső dokumentumok, ám sokáig nem volt világos, hogy nagyapja, aki korábban egy másik cég egyik vezetője volt, hogyan jutott hozzá a gyárhoz. Csak később jött rá, hogy 1948-ban már kezdetét vette egy jogi ügy, amelyet aztán a család gondosan titkolt az unokák elől. A háború vége után három évvel bukkant fel ugyanis az Amerikában élő Julius Löbmann, ügyvédjén keresztül azt állítva, hogy a céget annak idején ő és a testvére, Siegmund adta el Karl Schwarznak, a nem sokkal korábban elfogadott zsidóellenes törvények alapján jelentősen nyomott áron, és 11 ezer márka kártérítést követelt. A könyvben, miközben a Schwarz család három generációjának történetét a harmincas évektől egészen napjainkig ismerhetjük meg, Géraldine Schwarz bemutatja ennek az árjásítási ügynek a hátterét, valamint azt is, hogy a Löbmannok milyen viszontagságokon mentek át a második világháború idején (Julius és egy unokahúg, Lotte Kramer kivételével mindannyian a holokauszt áldozataivá váltak). Ugyanakkor arra is igyekszik rámutatni a szerző, hogy miként alakult ezen évtizedek alatt a németeknek a saját múltjukkal és a holokauszttal kapcsolatos viszonya, hogy miért is szükséges mindezzel szembenézni, s hogy milyen nyugtalanító ebből a szempontból napjaink jobboldali populista áramlatainak előretörése. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]