Számos nagy port kavart ügy nyomozása fűződik Kovács Lajos alezredes nevéhez. Részt vett többek között 1991-ben a Farkas Helga elrablását követő, majd 1993-94-ben a Magda Marinko, valamint a Bene László – Donászi Aladár páros gyilkosságsorozatainak nyomozásában. 1994-től az ORFK Bűnüldözési Osztályát, majd az ún. Döglött Ügyek Osztályát vezette. Először 1997 nyarán, Tóth Andrástól, a Pest Megyei Rendőrkapitányság Életvédelmi Osztályának akkori vezetőjétől hallott Pándy Andrásról. A nyomozót épp kinevezték Kecskemétre főkapitány-helyettesnek, és azt szerette volna, ha az egyik ügyét átvenné tőle. A később „Pándy atya néven elhíresült, Belgiumban élő, magyar származású evangélikus segédlelkészről volt szó. Még öt évvel korábban, 1992-ben a magyarországi Interpol-iroda kapott a belgáktól egy telexet, amelyben Pándy három családtagjának nyugtalanító eltűnésével kapcsolatban kérték a magyar rendőrség segítségét. Az eltűntek egyike a segédlelkész első felesége, Sőrés Ilona volt, akivel még 1956-ban disszidáltak Nyugatra. Tíz évig voltak házasok, majd elváltak Magyarországon, ám a volt feleség ezt követően visszatért Belgiumba, a közös gyermekeihez, 1987-ben azonban nyom nélkül eltűnt. A két fiú, Dániel és Zoltán életútját is csak 1986-ig lehetett követni – Ágnes nevű nővérük ekkor egy levélben informálta arról Debrecenben élő nagyanyját, hogy anyja és két fivére Latin-Amerikában vannak, és valamilyen majomfarmon dolgoznak. Később, 1992-ben állítólag látták az eltűnt gyerekeket a Balatonon, és ezzel egy időre a nyomozás le is állt. A történet 1996-ban folytatódott, amikor újabb telex érkezett Brüsszelből, miszerint Pándy második feleségének, Fintor Editnek és előző kapcsolatából született, tizenhárom éves lányának, Andreának is nyoma veszett – mint akkor kiderült, nekik is 1986-ban. Válásukat azonban 1994-ben mondta ki a dunakeszi városi bíróság, a belga nyomozók pedig arra voltak kíváncsiak, hogy az asszony személyesen részt vett-e a tárgyaláson. Mivel Dunakeszi területileg Tóth Andráshoz tartozott, ő maga kérdezte ki az akkor épp a dunakeszi nyaralójában tartózkodó segédlelkészt. A férfi Brazíliáról, meg Németországról papolt neki, de a nyomozó biztos volt benne, hogy hazudik az eltűnésükkel kapcsolatban, ám annak kiderítésére, hogy mi is lehet a háttérben pontosan, már nem volt ideje. Innentől kezdve vette át a nyomozást Kovács Lajos, aki most megjelenő memoárjában ismerteti a nyomozás részleteit, azt, hogy miként derült ki még egy újabb családtag, Tünde – Edit legnagyobb lányának – eltűnése, hogy a hírhedt belga sorozatgyilkos, Dutroux ügye miként hozta felszínre ismét az esetet, hogy a belga és a magyar rendőrségnek hogyan sikerült 1997. október 16-án letartóztatnia Pándy Andrást, és hogy miként vallotta be a segédlelkész legnagyobb lánya, Ágnes, hogy neki is aktív része volt a gyilkosságokban és az áldozatok eltüntetésében. Bemutatja, immár kevésbé részletesen a bírósági eljárást is, hogy miként ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre a sorozatgyilkost, aki 2013-ban hunyt el börtönben. Az utószóban arra is kitér a szerző, hogy már ekkor megkereste egy könyvkiadó, hogy írja meg a történetet, ám pont akkor egy újabb nagy port kavart bűnügy történt: a halálos áldozatokkal is járó móri bakrablás A rendőrség korabeli belső világát is érzékletesen bemutató kötetet az ügy kronológiája, valamint képmelléklet zárja. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]