Az egyik legjelentősebb zsidómentő volt a második világháború idején Felx Kersten, napjainkban azonban szinte senki nem ismeri a nevét. A Zsidó Világkongresszus 1947-es memorandumában megállapította, hogy nem kevesebb mint „100 000 különböző nemzetiségű zsidó életét mentette meg, és a 100 000-ből
[>>>]
Az egyik legjelentősebb zsidómentő volt a második világháború idején Felx Kersten, napjainkban azonban szinte senki nem ismeri a nevét. A Zsidó Világkongresszus 1947-es memorandumában megállapította, hogy nem kevesebb mint „100 000 különböző nemzetiségű zsidó életét mentette meg, és a 100 000-ből legalább 60 000-et () saját életének kockáztatásával. 1898-ban született egy balti német családban, Tartuban. Az első világháborúban a német hadseregben harcolt, és a beavatkozó németek oldalán részt vett a finn polgárháborúban is, egyben finn állampolgárságot is nyert. Egy sérülése után ismerte meg, páciensként a fizikoterápiát, és ezt követően eldöntötte, ő is ezzel kíván foglalkozni. Helsinkiben maradt, ahol Dr. Colander szakorvosnál tanulta meg a terápiát, és nála is gyakornokoskodott, majd Berlinbe távozott, ahol egy neves kínai terápiás masszőr, Dr Kô tanítványa lett. 1928-ban Hollandiában telepedett el, és ezt követően az egyik legtekintélyesebb szakembernek számított Európa-szerte, olyan befolyásos páciensekkel, mint Hendrik holland herceg vagy Benito Mussolini veje, Ciano gróf. Kersten később elfogadta Heinrich Himmler kérését is, hogy legyen a személyes fizikoterapeutája – mint később leírta, azért nem mondott nemet, mert féltette a biztonságát, ha visszautasítja a kérést. Képességeivel csillapítani tudta Himmler heves gyomorfájdalmait, és ezáltal elnyerte a bizalmát. Mint az Himmler határidőnaplójából kiderül, 1939 márciusa és 1945 áprilisa között több mint kétszáz alkalommal vette igénybe a fizikoterapeuta szolgáltatásait, ő pedig ezt a kapcsolatot arra használta fel, hogy zsidókat, ellenállókat, politikai foglyokat mentsen. A masszőri tevékenységért ugyanis Himmler „emberéletekben fizetett, miután Kersten a szabadlábra helyezett zsidók és ellenállók számában állapította meg a tarifát, vagy éppen abban, hogy a kérésére élelmiszercsomagokat küldjenek a koncentrációs táborokba. Közben számos helyre elkísérte a háború idején Himmlert, az 1940-es nyugati hadjárattól egy 1942-es finnországi látogatáson át az 1945 áprilisi, Berlin körüli harcokig. Tevékenységével a háború utolsó két évében a brit, amerikai, holland és svéd diplomácia is tisztában volt. A háború vége felé Kersten találkozót szervezett meg Himmler és Norbert Masur, a Zsidó Világkongresszus svéd szervezetének tagja között Hartzwalde-ban, néhány mérföldre a ravensbrücki koncentrációs tábortól. Ennek eredményeként Himmler beleegyezett, hogy megkíméli a fennmaradó 60 000 zsidó életét, akik napokkal a szövetségesek általi felszabadításuk előtt a náci koncentrációs táborokban maradtak. De fontos közvetítő szerepe volt az ún. Fehér buszos hadműveletben is, melynek köszönhetően, szintén a háború utolsó hónapjaiban norvégok és dánok százait mentették meg a pusztulástól. A háború után az NSZK területén telepedett le, kiadott egy emlékiratot, később pedig Svédországban költözött. Ezt a nem mindennapi történetet mutatja be a könyv, kitérve a háborút követő vizsgálatokra és Kersten utóéletére is. A fotókkal és dokumentumok fakszimiléivel kísért kötet végén a rövidítések feloldása található. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]