A régészet diszciplínája nem merül ki csupán annyiban, hogy a megfelelő módszerrel feltárt, kiemelt és azonosított tárgyi emlékeket értelmezi és a helyi gyűjteményekben elhelyezi, az elmúlt évtizedekben a magyar régészet – a nemzetközi trendekhez szervesen igazodva – új kérdéseket is
[>>>]
A régészet diszciplínája nem merül ki csupán annyiban, hogy a megfelelő módszerrel feltárt, kiemelt és azonosított tárgyi emlékeket értelmezi és a helyi gyűjteményekben elhelyezi, az elmúlt évtizedekben a magyar régészet – a nemzetközi trendekhez szervesen igazodva – új kérdéseket is megfogalmazott, s azokra úgy tűnik sikeresen is tud választ adni. A történeti ökológia vagy környezettörténet felfutása maga után vonta annak felismerését, hogy a régészek által felhalmozott adatokat a történészek is felhasználhatják, a két tudományterület egymás segédtudományaként kölcsönösen tudja megtermékenyíteni a további kutatásokat. A múlt megismerése nemcsak a tárgyi emlékek, a mindennapi élet miatt fontos, feltárul az egykorvolt emberek környezete, annak alakulása, s benne az ember szerepe, ami a jelen változó világának megértéséhez is komolyan hozzájárulhat, a klímaváltozás, a karbonsemlegesség eléréséhez tanulságokat hordozhat magában. A jelen kötet tudományos és ismeretterjesztő céllal lett megírva, szerzője, Grynaeus András kiemeli, hogy az olvasó ne egy lezárt monográfiára számítson, helyette inkább egy továbbgondolásra és újabb kérdések megfogalmazására felhívó gondolatsort. A könyvet Grynaeus elsődlegesen régészhallgatóknak írta, a benne feldolgozott témák az oktatásban és a későbbi kutatásban is hasznosak lehetnek. A könyv egy kutatástörténeti bevezetővel veszi kezdetét, megismerhetjük a történeti ökológia nemzetközi és hazai nagyjait, majd a potenciális kutatások irányvonalai. Így a növénytörténet, az erdőtörténet (növényeivel és állataival, valamint az erdőgazdálkodás), a vízrajztörténet, a Kárpát-medencében dokumentált természeti katasztrófák, s végül a klímatörténet adja a feldolgozott anyagot. A szerző és könyve sikeresen járulhat hozzá a hazai régészet megújításához, ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a hazai tudományos élet a nemzetközi áramlatokkal. Egyetemi tankönyvként és szakmonográfiaként régészeknek és történészeknek fontos hiánypótló munka. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]