Vitéz Erdélyi Béla hadnagy a 2. magyar hadsereg 108. sz. önálló gyalogos zászlóalja 2. századának volt a parancsnoka. 1942 júniusában érkezett meg alakulatával Kurszk térségébe, a Szejm folyó partjára, innét augusztus elejére jutottak el a történelemkönyvekből ismert poros falucskába, Novij
[>>>]
Vitéz Erdélyi Béla hadnagy a 2. magyar hadsereg 108. sz. önálló gyalogos zászlóalja 2. századának volt a parancsnoka. 1942 júniusában érkezett meg alakulatával Kurszk térségébe, a Szejm folyó partjára, innét augusztus elejére jutottak el a történelemkönyvekből ismert poros falucskába, Novij Oszkolba, a Don folyó kanyarulatának nyugati partjára. A magyar honvédek nyár végén, ősz elején a hídfő csatákban vettek részt, és a nagy veszteségek nyomán már ekkor kiderült, milyen hiányos a felszerelés, mennyire nélkülözik a csapatok a nagy tűzerejű, korszerű sorozatlövő fegyvereket. A naplórészletekkel, dokumentumokból vett idézetekkel tarkított memoár szerzője rendre fölidézi 1942/43 fordulójának drámai napjait, szörnyű pillanatait, eleven emléket állítva százada katonáinak, akik hősi erőfeszítésű utóvédharcokat folytattak az előre nyomuló Vörös Hadsereggel, és helytállásuk révén mintegy 50-60 ezer magyar honvéd menekült meg a bekerítéstől, a hadifogságtól. Erdélyi Béla óriási érdeme az is, hogy százada 179 katonájából 132 élve hazakerült. A mindössze néhány hónapnyi, 1942 szeptemberétől 1943 áprilisáig terjedő időszak eseményeinek tüzetes fölidézésével a szerzőnek hármas célja volt. Mindenekelőtt hitelesen ábrázolni a magyar honvédek helytállását, fegyelmét, külön hangsúlyozva, hogy az elszenvedett vereségért nem az egyszerű katona volt a felelős, hanem a felsőbb hadvezetés, olyan tábornokok, főtisztek hiánya, akik átlátták volna az egész 2. magyar hadsereg helyzetét, és levonták volna a megfelelő következtetést. Nevezetesen, hogy 1942 őszén tűzszünetet kellett volna kötni a szovjet hadvezetéssel. Második célja az volt, hogy emléket állítson a harcokban elpusztult orosz falucskának, Podviszlojének. És végül, hogy kifejtse legfőbb mondandóját: a békét nem lehet fegyverekkel megvédeni. Erdélyi Béla pontosan idézte föl, aprólékosan fogalmazta meg emlékeit, de könyve írásához nemcsak saját följegyzéseit vette alapul, hanem fölhasználta a hadtörténeti szakirodalmat is, kutatott levéltárakban is, azaz tágabb perspektívában ábrázolta a doni áttörés drámáját. A néhány archív fotográfiával és iratmásolattal illusztrált kötet - nagy hadtörténeti gyűjtemények állományába tartozik. "www.kello.hu ? minden jog fenntartva"
[<<<]