Egy vidám, kedves és okos ismeretterjesztő képeskönyvet alkotott a szerzőpáros, akik csupa hétköznapi használati tárgykultúrtörténetébe avatják be a gyerekeket. Olyan holmiknak szántak egy-egy részt, mint a cipő (amit egyfajta bocskorként már az őskorban is viseltek az elődeink), ennek távoli
[>>>]
Egy vidám, kedves és okos ismeretterjesztő képeskönyvet alkotott a szerzőpáros, akik csupa hétköznapi használati tárgykultúrtörténetébe avatják be a gyerekeket. Olyan holmiknak szántak egy-egy részt, mint a cipő (amit egyfajta bocskorként már az őskorban is viseltek az elődeink), ennek távoli rokona, a korcsolya, az esernyő (amelyet elsőként egyiptomi rajzokon fedezhetünk fel), a szemüveg (amelynek fényvédős változatát már az ősember is elkészítette csontból), a játék baba (amely mintha mindig is lett volna), a mezopotámiai eredetű parfüm, a hintaló (amelyet valószínűleg ókori görög gyerekek ültek meg először), a vécé (amely annak idején, Rómában lényegét tekintve találkozóhely volt), a fogkefe (amelynek arakfa-változatával sikatolták fogukat ókori elődeink), vagy éppen az ágy és a harisnya. A szép színes rajzokkal illusztrált kiadvány a kisiskolás korosztálynak ajánlható.
[<<<]