A Budakesziről 1946-ban kitelepített sváb családban született politikus 1998 és 2005 között Németország külügyminisztere volt. Mandátuma lejárta után nem vállalt aktív politikai szerepet, de élénk figyelemmel kísérte a világ változásait, ennek eredményeként született meg ez a könyv. A szerző   [>>>]

A Budakesziről 1946-ban kitelepített sváb családban született politikus 1998 és 2005 között Németország külügyminisztere volt. Mandátuma lejárta után nem vállalt aktív politikai szerepet, de élénk figyelemmel kísérte a világ változásait, ennek eredményeként született meg ez a könyv. A szerző kiinduló gondolata, hogy Európának – szemben Fukuyama a „történelem végét kimondó jóslatával – vissza kell térnie a történelembe, katonai erőt kell mutatnia, és érvényesíteni kell az akaratát a két világközponttal, Moszkvával és Washingtonnal szemben. Mint írja, a rendszerváltozások óta az Európai Unió ugyan kibővült, de strukturális problémáit nem tudta megoldani, és válsághelyzetekben – éppen, mint manapság – azonnal kiütköznek a gyöngeségei. A rendkívüli helyzetekben látványosan kiderül Európa szuverenitásának hiánya. Joschka Fischer nyolc fejezetre tagolt könyvét Donald Trump második elnökké választásával kezdi, az ő győzelmét nemcsak az „amerikai demokrácia kisiklásának gondolja, hanem úgyis, mint Európa magára maradását Oroszországgal szemben. Szerinte Európa megmaradt az 1989/90-es rendszerváltozás eufóriájában, miközben Oroszország nem tett le birodalmi álmainak tervéről, „imperialista céljairól. Ebben a helyzetben a káosz lett úrrá a világon. Bár maga is tudja, hogy a káosz mindig átmeneti jelenség, de az összetevőit érdemes számba venni. Ennek az átmeneti korszaknak az „új szörnyeit vizsgálja: a kereskedelmi háborúkkal a maga érdekeit védő USA-t, az imperialista álmokat szövögető Oroszországot, a csöndben építkező Kínát, és azt az Európát, amelynek populista és nacionalista erői éppen Washingtonnal, Moszkvával és Pekinggel keresik a szövetséget. Ezek után kérdés: lesz-e még szerepe a hajdani euróatlanti értékeknek. Szerinte, ha a káosz korszaka véget is ér, ettől Európa és a világ helyzete nem fog jobbra fordulni, vagyis új koncepcióra lesz szükség. Ennek alapja a nemzetállami szuverenista gondolattal szemben az európai patriotizmus lehet; mint Fischer írja: „Európa nem maradhat a »történelem végének« antinacionalista projektje. Optimizmusát az a történelmi tapasztalata erősíti, hogy Európa egysége mindig a válságokból született. A Techet Péter előszavával kezdődő kötet természetesen egy politikai irányzat gondolatköreit fejti ki, a nemzetállami szuverenitás patrióta koncepciójával szembenálló liberális, globalista elgondolást. [<<<]