A thrillerek „nagymesterének, a norvég Jo Nesbø-nek hét különös hangulatú, izgalmas novelláját tartalmazza a kötet. A történeteket a féltékenység témája köré szőtte a szerző. Az egyik novellában egy jómódú, fiatal nő a repülőgép első osztályán utazva, arcát elfedve kétségbeesetten zokog, mert a
[>>>]
A thrillerek „nagymesterének, a norvég Jo Nesbø-nek hét különös hangulatú, izgalmas novelláját tartalmazza a kötet. A történeteket a féltékenység témája köré szőtte a szerző. Az egyik novellában egy jómódú, fiatal nő a repülőgép első osztályán utazva, arcát elfedve kétségbeesetten zokog, mert a férje megcsalja őt a legjobb barátnőjével (London), a másik, a kötet címét adó történetben (A féltékenység szakértő) a görög nyomozó, Nikosz azért érkezik meg a tengertől körülvett, elzárt kis szigetre, hogy kiderítsen egy meglehetősen gyanús eltűnési ügyet, amelynek eredője szintén a féltékenység. A fülbevaló című elbeszélésben egy utas beszáll egy taxiba, majd ráül egy otthagyott fülbevalóra, a taxisofőr pedig megpróbálja kideríteni, miként kerülhetett a két ülés közé az ékszer és kié lehet az, de vajon nem jár ez előre nem látott bonyodalmakkal? Annak, hogy egy kukás autó vezetője másnaposan indul el dolgozni nem várt következményei lesznek, miután szembesül azzal, hogy a felesége megcsalja őt (Hulladék). A Sorban állás című írás sötét bőrű, fiatal bolti kiszolgálónője, egészen „különös módon vesz elégtételt azon a férfin, aki előre furakodik a sorban és nem hallgat az eladó halk szavú figyelmeztetésére, aki ezután egy életre szólóan megleckézteti az arrogáns férfit. Az Odd című novella színházi rendezője, Odd Rimmen elszereti barátja szerelmét, Estrer-t, ezért a megcsalt férfi egy este pisztollyal állít be hozzá és Odd homlokának szegezi a fegyvert, de arra a kérdésre, hogy végül ki húzza meg a ravaszt az izgalmas és váratlan befejezéssel végződő történet végén derül majd fény. Valamennyi történet a „zöldszemű szörny azaz az egyik legerősebb emberi érzelem, a féltékenység témáját boncolgatja, amikor a szereplők áldozatául esnek ennek a „féktelen érzésnek, amelynek vagy okozói, vagy éppen elszenvedői, netán csak tanúi a történetekben. A féltékenység az összes emberi érzelem közül az egyik legrombolóbb és legmérgezőbb emóció a remekül megírt, élvezetes kriminovellákban azonban különös értelmet nyer mindez, melynek okán az írások a műfaj kedvelőinek körében és azon túl is ajánlhatók. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]