Alice Miller a pszichoanalízis terapikus gyakorlata során ismerte fel azt a jelenséget, hogy a kisgyermekkorban átélt szülői hatás legfőbb következménye az, hogy a gyermek a szülői igényeknek való megfelelés miatt elfojtja saját ösztöneit. A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
[>>>]
Alice Miller a pszichoanalízis terapikus gyakorlata során ismerte fel azt a jelenséget, hogy a kisgyermekkorban átélt szülői hatás legfőbb következménye az, hogy a gyermek a szülői igényeknek való megfelelés miatt elfojtja saját ösztöneit. A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása című művében (legutóbb: 201606005) részletesen kifejtette, mennyire veszélyes a szülői hatás az érzékeny (tehetséges) gyermekek esetében. A mostani kötetben általánosabb síkra tereli a problémát és azt mindenfajta nevelésre, amelyik a személyiség "lefaragására" irányul kiterjeszti. Mint írja: "Antipedagógiai beállítottságom nem egy bizonyos fajta nevelés ellen irányul, hanem a nevelés mint olyan ellen". Ez nem azt jelenti, hogy vadon nőjön fel a gyermek, hanem annak az előfeltételnek kell teljesülnie, hogy a szülő hiteles legyen, így "saját szabadsága - és nem nevelői megfontolások - a gyermeknek természetes határt szab". Ehhez a szülői szabadsághoz, hitelességhez pedig a pszichoterápián át vezet az út. A szülőnek meg kell ismernie gyermekkori traumáit, hogy szembenézve velük leküzdhesse azokat, azaz elfojtásait felszabadítsa. A düh, a gyűlölet és minden olyan jelenség, amelyek természetes emberi érzéseket fejeznek ki, értékesek. "A gyűlölet normális emberi érzés, és érzés még senkit sem ölt meg. (...) Az az ember, akinek kezdettől fogva olyan szerencséje volt, hogy csalódásokra dühvel reagálhatott, beleérző szüleit magába fogja vetíteni, és később pszichoanalízis nélkül is bánni fog tudni minden érzésével." A nevelés ott téveszt célt, amikor ezeket kiirtja a gyermekből. Ezek az érzések szenvedést okoznak a gyermeknek, de nem a szenvedés az, ami megbetegíti, hanem "a szenvedés elfojtása, amire a szülők kedvéért van szükség". Az önismeretre sarkalló tanulmányában Alice Miller előbb a pedagógia - különösen a "fekete pedagógia", amely minden gyermeki engedetlenségre fizikai megtorlással válaszol - történetéből hoz példákat igaza alátámasztására (A nevelés mint az elevenség üldözése), majd részletesen kifejti és példákkal - többek között Hitler gyermekkorával - illusztrálja a gyermekkori elfojtások következményeit (A néma dráma utolsó felvonása), végül a gyermekkori traumák és az egész életén át hordott elfojtások miatt öngyilkosságba menekült amerikai költő, Sylvia Plath példáján mutatja be, hogy nem elég "jó szülőnek" lenni. Az irodalomjegyzékkel záródó kötet a legszélesebb olvasóközönség, de különösen a szülök, vagy leendő szülők "kötelező" olvasmánya. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]