A Bergström Akadémia egy olyan speciális középiskola, ahol kiemelkedően tehetséges gyerekek képzésével foglalkoznak. Itt kezdi meg tanulmányait az az öt kislány is, akik Kinra Girls néven alkotnak egy barátnői csapatot: az indiai Radzsani különleges tánctudással bír, a japán Kumiko született
[>>>]
A Bergström Akadémia egy olyan speciális középiskola, ahol kiemelkedően tehetséges gyerekek képzésével foglalkoznak. Itt kezdi meg tanulmányait az az öt kislány is, akik Kinra Girls néven alkotnak egy barátnői csapatot: az indiai Radzsani különleges tánctudással bír, a japán Kumiko született képzőművész, aki nemcsak csodálatosan rajzol és fest, de ügyesen fotózik, és maga tervezi a ruháit is, az afroamerikai Naima cirkuszi sztárnak készül, az ausztrál Alexa lovaglóbajnoknak, az érzékeny lelkű spanyol Idalina pedig flamenco-énekesnek. A lányok kalandjairól már két kötet megjelent, s most itt a harmadik rész is, amelyben Radzsaniék folytatják a nyomozást, immár nemcsak a még mindig fel-feltűnő kísértetcica, hanem az iskolában állítólag elrejtett legendás kincs után. A nyomok egy falba rejtett lépcsőhöz, majd onnan egy oroszlánmancs-nyomattal jelzett titkos ajtóhoz vezetnek, de a továbbiakban a lányok rábukkannak két rejtélyes mondatra a könyvtár falába karcolva, egy furcsa festményre, egy régi kőmalomra, amelynek a padlóburkolata egy enigma, egy mágikus sakk-készletre, majd pedig egy régi pergamenre, amelyre az Oroszlán csillagképét festették fel. A mozaik darabkái lassan összeállnak a fejükben, ám a végső megoldás még odébb van - a sorozat egy későbbi kötetének végén. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]