Máramarosi zsidó családba született, 1924-ben Fried Hédi. Boldog gyermekkora Máramarosszigeten telt, ahol szinte burokban nőtt fel. Apja egy kartondobozgyár résztulajdonosa volt, anyja háztartásbeli, és az anyai nagyszülőkkel együtt, viszonylagos jólétben éltek Kórház utcai házukban. A nyarakat   [>>>]

Máramarosi zsidó családba született, 1924-ben Fried Hédi. Boldog gyermekkora Máramarosszigeten telt, ahol szinte burokban nőtt fel. Apja egy kartondobozgyár résztulajdonosa volt, anyja háztartásbeli, és az anyai nagyszülőkkel együtt, viszonylagos jólétben éltek Kórház utcai házukban. A nyarakat vidéken töltötték, nagybátyjuk tanyáján, akiknek boltjuk és borkimérésük volt. Hédi szerette az iskolát, és az volt az álma, hogy orvos lesz, s majd a világot is beutazza. A második világháború kitörése azonban mindent megváltoztatott. Tizenhat esztendős kamaszlány volt, mikor ?a nagyvilág elkezdett közeledni? hozzájuk.*** A terület nem sokkal korábban visszakerült Magyarországhoz, és a Szigeten élő románság a kiköltözést fontolgatta. De már nem sokkal később lehetett hallani arról, hogy Németország bekebelezte Ausztriát, Csehszlovákiát, lerohanta Lengyelországot, s kezdetét vették a zsidók elleni atrocitások is. Aztán jöttek a zsidótörvények, s egyik helyi rendelet a másik után, a rádiók elkobzásától az ékszerek és a járművek beszolgáltatásán, az éttermek, mozik, teniszpályák és fürdők látogatásának tilalmán, a tanulmányi és alkalmazási korlátozásokon át a nem Magyarország területén született zsidók kitoloncolásáig. Majd jött a sárga csillag kötelező viselése, 1944 áprilisában a gettó létrehozása, annak kiürítése után, ?44 májusában pedig a családot tehervagonban Auschwitzba szállították. Itt rögtön elválasztották a szüleitől, s Livi nevű húgával együtt ment a vizsgáltra, hajvágásra, a fürdőbe, majd a barakkjukba. Az itt töltött hónapok során többször állt ?a halál előszobájában?, majd húgával együtt feltették egy vonatra, és Hamburg érintésével egy kisebb táborba helyezték át őket, Freihafenbe. Az itteni időszak némileg elviselhetőbb volt, mint Auschwitz, de aztán az ő magyar csoportjukat és néhány csehszlovákiai lányt egy Altona nevű külvárosba helyeztek át, ahol cementeszsákokat kellett cipelniük. De itt sem maradtak sokáig: a szövetségesek előre nyomulásával párhuzamosan vezetett az útjuk Eidelstedtbe, majd 1945 április elején Bergen-Belsenbe. Itt, április 15-én érte őket a felszabadulás. Megpróbálta felkutatni szüleit, ám csak azt tudta meg róluk, hogy mindketten meghaltak (még Auschwitzban). Livi és ő azonban életben maradtak, s a hosszas lábadozást követően Svédországba mentek (azért pont oda, mert a fiatalabb lány közben beleszeretett egy lengyel fiúba, akit Malmöbe szállítottak gyógyulni). Azt tervezték, hogy csak a felépülés idejéig maradnak, a dél-svédországi városban és Stockholmban töltik a nyarat, de végül mindketten ott telepedtek le. Hédi a szintén Máramarosszigetről származó Mihállyal Stockholmban kezdett új életet. A férje kórházi felszereléseket értékesítő vállalkozást nyitott, ő pedig pszichológiai tanulmányokat folytatott. Csak 1967-ben, férje halála után látogatott vissza kamasz fiaival Szigetre, hogy megismerjék gyökereiket, majd öt évvel később húgával, Livivel is visszatért, hogy felkeressék egykori házukat. Svédországban 1992-ben megjelent, s most magyarul is olvasható emlékiratában születésétől a nyolcvanas évekig mutatja be, kronológiai rendben haladva az életét, középpontjában természetesen a koncentrációs táborok borzalmaival. A kiadó hamarosan egy másik könyvet is meg fog jelentetni a szerzőtől: a Kérdések és válaszaim a holokausztról azon meglátásait összegzi, melyek a középiskolákban és egyetemeken tartott előadásokra reagálnak. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]