„Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2024. évi díjazottjának első kötete egyszerre eredeti és hagyománykövető lírai megszólalás. Tartalmi tekintetben fiatalos, hiszen fogékony, érzékeny, nyitott, rugalmas, mégis felelősségtudatos alkatra vall; formafegyelem dolgában míves, csiszolt, a 20. század   [>>>]

„Az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2024. évi díjazottjának első kötete egyszerre eredeti és hagyománykövető lírai megszólalás. Tartalmi tekintetben fiatalos, hiszen fogékony, érzékeny, nyitott, rugalmas, mégis felelősségtudatos alkatra vall; formafegyelem dolgában míves, csiszolt, a 20. század magyar klasszisait idéző. A bemutatkozó kötet ajánlója, Góg János „finom erezetű líraként írja le Nagy Imre költészetét, ami egyfelől tartalmi összetettségre, másrészt esztétikai értékességre való törekvést jelent, ahogyan például a megfáradt ember estéjét ábrázolja: „Este testem unt mederbe hull, de tudja rég a kopott kerék, / falja bár a dér, ő még gurul, bár a rozsda már vörösen ég (Altató férfikorban). Ezt az összetettséget, rétegezettséget sokszor befátyolozza az aggodalom, a közösségért érzett felelősség, az érdektelenség miatti személyes fájdalom, ám ezek az érzések nem lehúzzák, hanem az általánosítás felé nyitják ki költészetét (A szavak meddőn érnek véget; Hanyatló messzeség). A nyitás azt is jelenti, hogy közéleti témákat is bátran megversel (A szónok; Forradalmak margójára; Majd a balgák rendet tesznek!). Nagy Imre erőteljes, hatásosságra törekvő, képekben gazdag nyelven szól, olykor már a hatásvadászat határát érintőn (Az őrült lovas; Fegyverrel jöttek). Ugyanakkor istenes verseiben, természeti és szerelmi lírájában ellágyul a hangja, megértővé szelídül, töprengőbbé válik, miközben azért újra és újra fölcsattan (Isten, asszony; Első randevú előtt; Egy illat emléke). Képes összhangot találni a személyesség, az érintettség és az általánosítás között, ennek közvetítő eszköze a lírai ego lélekereje, ahogyan például a novemberi fák kopasz, „kócos ágaitól eljut az idő foglyul ejtésének gondolatáig (Belvárosi séta), vagy ahogyan a kamaszság tüneteiből kiindulva a felnőtt önismeretéig érkezik el (Kamasz-induló férfihangon). Nagy Imre hagyománykövető lírája példát mutat az időtlen poézis 21. századi létjogára, a klasszikus formák örökérvényűségére, a költői nyelv varázserejére, eközben bátran odaszúr a formabontóknak, a posztmoderneknek (Posztmodern induló). Ügyesen él a tömörített formákkal, erre utalnak a kötet Szirmok; Elhagyott börtön; Az ősz urai című. haikukra emlékeztető verscsokrai, vagy a Magyar ősz című rövid, ám tűnődésre késztető, míves költemény, amely a Nyugat nemzedékeinek költőit idézi. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]