Ismét visszatérnek a Szent Regina Általános Iskola 4. b osztályának igazi rosszcsont és nem éppen jól tanuló diákjai, akiket Bottomley-Blunt diri néni „a világ legrosszabb osztálya néven emleget. Persze nem véletlenül, hiszen az osztály egyszer eljátszotta a hastingsi csatát, és ennek során
[>>>]
Ismét visszatérnek a Szent Regina Általános Iskola 4. b osztályának igazi rosszcsont és nem éppen jól tanuló diákjai, akiket Bottomley-Blunt diri néni „a világ legrosszabb osztálya néven emleget. Persze nem véletlenül, hiszen az osztály egyszer eljátszotta a hastingsi csatát, és ennek során véletlenül az igazgatót is leöntötték piros festékkel. És míg a párhuzamos 4. a osztály sorra nyeri a versenyeket, Eustace Troy, a sakk-klub elnöke és az iskolai zenekar elsőhegedűse vezetésével, az ő osztályuk nem remekel a megmérettetéseket, ráadásul a csapatkapitányuk csak a himnuszt tudja elböfögni, ami a gyerekek szerint tök menő, de a diri szerint nem annyira. Szerencsére az osztályfőnökük, Nidgett tanár úr szereti őket, ráadásul mindig rámutat arra, ki miben jó (a történetet elbeszélő Stanley például a tötyörgés, szöszmötölés és ökörködés nagymestere). De vajon milyen újabb kalandok várnak Stanley-re, legjobb barátjára, Mandzsitra és a többiekre: Keithre, Lionelre, Bruce-ra, Lacey-re, Penelope-ra, Murielre és Harvey-ra? Mi lesz gyilkos kutyussal, akit egy pakli varázskártyára cserélt el Stanley és Mandzsit? Megússzák-e a rosszcsontok, hogy úgy felrobbantottak egy üdítőt, hogy még Bottomley-Blunt diri néni is tiszta szutyok lett? A „nyomokban kutyapisit és döglött galambot is tartalmazó gyerekregényt Rikin Parekh fekete-fehér rajzai illusztrálják. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]