Debütáló romantikus regényével jelentkezik az angol szerző. A közel tíz évet átfogó történet középpontjában Stephanie és Jamie áll, akiket „egymásnak teremtettek, csak az a probléma, hogy mindketten foglaltak. Stephanie Matt menyasszonya. Bár nem hisz a végzetben, az igaz szerelemben, a „boldogan
[>>>]
Debütáló romantikus regényével jelentkezik az angol szerző. A közel tíz évet átfogó történet középpontjában Stephanie és Jamie áll, akiket „egymásnak teremtettek, csak az a probléma, hogy mindketten foglaltak. Stephanie Matt menyasszonya. Bár nem hisz a végzetben, az igaz szerelemben, a „boldogan éltek, míg meg nem haltak-történtekben, teljesen elégedett az életével, és azzal, hogy az esküvőt tervezik Mattel. Egészen addig, amíg a művészeti terveket dédelgető lány egy hétvégi rajzkurzuson meg nem ismerkedik Jamie-vel, az oktatóval. Már a kurzus során is szimpatikusak egymásnak, később pedig beszélgetésbe elegyednek, és első pillanatra egy húron pendülnek. A srác azonban három éve boldog házasságban él kamaszkori szerelmével, Helennel, bár sok különbözőség is van köztük. De vajon mit tegyen ebben a helyzetben Stephanie és Jamie? Folytassák az ismerkedést, vagy inkább felejtsék el egymást? Addigi, egyébként jól működő kapcsolatukat válasszák, vagy esetleg adjanak esélyt egymásnak is?... A kötet végén megtalálható az ajánlott zeneszámok listája, valamint kérdéseket is összeállított a szerző, melyek azt könnyítik meg, hogy olvasókörök feldolgozzák a regényt. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]