Cím: |
Elhordott múltjaink
| Szerző: |
Alekszijevics, Szvetlana (1948) |
Közrem.: |
Iván Ildikó (ford.) |
Szerz. közl: |
Szvetlana Alekszijevics ; [ford. Iván Ildikó]
| Kiadás: |
Budapest : Európa, 2015 |
Eto: |
882-31Aleksievič, S.=945.11 ; 947 "199/201"(0:82-31)
| Tárgyszó: |
orosz irodalom ; dokumentumregény ; történelmi regény ; Szovjetunió ; Oroszország ; orosz történelem ; 20. század ; 1945 utáni időszak ; szocializmus ; Nobel-díjas szerző |
Egys.cím: |
Vremâ sekond hend (magyar)
| Cutter: |
A 36
| ISBN: |
978-963-405-218-0
| Nyelv: |
magyar
| Oldal: |
597 p.
| Megj.: |
Tart.: A szocializmusnak vége, de mi itt maradtunk
| UKazon: |
201525169
| Kivonat: |
A 2015. évi irodalmi Nobel-díjas fehérorosz írónő szilárd meggyőződése, hogy a szovjet korszak legborzalmasabb hagyatéka a "szovjet ember", a homo sovieticus. Ennek az embertípusnak az ábrázolása alkotja eddigi munkásságának gerincét, és ez a főszereplője öt részből álló "vörös enciklopédiájának".
[>>>]
A 2015. évi irodalmi Nobel-díjas fehérorosz írónő szilárd meggyőződése, hogy a szovjet korszak legborzalmasabb hagyatéka a "szovjet ember", a homo sovieticus. Ennek az embertípusnak az ábrázolása alkotja eddigi munkásságának gerincét, és ez a főszereplője öt részből álló "vörös enciklopédiájának". A sorozat utolsó része az Elhordott múltjaink. Valamennyi műve afféle példázatgyűjtemény, hatalmas merítésű embergalériát produkáló riportfüzér, interjúsorozat, vallomásos monológok, sorselemzések gyűjteménye, amelyben a szerző végül is egy dologra keres választ: miféle embert teremtett a bolsevik diktatúra. Szvetlana Alekszijevics főképp arra kíváncsi, hogy interjúalanyai, megszólított szereplői miként emlékeznek a Szovjetunióra és miképp élik meg a jelent. Egyikük így beszél: "Én a Szovjetunióban születtem, és nekem ott jó volt. Az apám kommunista volt, a Pravdából tanított olvasni. Az ünnepeken felvonultunk. Könnyeztünk a meghatottságtól." A megszólalók elmondják véleményüket a szovjet múltról és az orosz jelenről, és persze a világról, a történelemről, a politikáról, a tömegek lélektanáról. Könyvében megszólal a "konyhai ellenzék", a kisember, a városi és a vidéki, a volt párttitkár és a nyugatra szökött emigráns, a volt katona és a mai diák, a technikus és az építész. Vallomásaikból természetesen nemcsak a múltra vetül fény, hanem kirajzolódik a jelen lehangoló képe. Az írónő szerint a kifosztott orosz nép rendkívül frusztrált, vakhitű, könnyen manipulálható, agresszióra hergelhető. De mindannyian áldozatok is, van aki Sztálin, más Csernobil, megint más Putyin elnök áldozata. Főként abban az értelemben áldozatok, hogy szellemi kiskorúságban tartották és tartják őket. Az orosz nép nem ismeri a szabadságot, mert sosem élt benne. A sorsok története pedig az írónőt arra a fölismerésre vezeti, hogy a német nácizmus és az orosz bolsevizmus a legközelebbi rokonok, mert mindkettő gonosz mítoszok fogságában tartja a tömegeket. Ráadásul az orosz nép olyan mélyen ül saját múltjában, hogy nem lát ki belőle, ezért aztán igénye se nagyon van egy más, szabadabb életre. A szovjet múlt árnyéka pedig rávetül az egész posztszovjet térségre, tehát Kelet- és Közép-Európára is. A mozaikos szerkezetű, történelmi és társadalomlélektani nézőpontú, mozaikos szerkezetű vallomásgyűjtemény a maga egészében nagyszabású freskó a bolsevizmus lelkekben végzett pusztításáról. A könyv amelyet a szerzővel készített interjú zár a Nobel-díjas szerző miatt nyilván keresett olvasmány lesz. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
|
|
|