Gyerekek és kamaszok számára írt tényeken alapuló útmutatót a menstruáció témájával kapcsolatban az amerikai születésű brit szerző, Chella Quint, aki egészség és jóllét tantárgy felelősként kezdett a témával foglalkozni, és lett annak egyik legismertebb angliai szakértője, egyben a menstruációval
[>>>]
Gyerekek és kamaszok számára írt tényeken alapuló útmutatót a menstruáció témájával kapcsolatban az amerikai születésű brit szerző, Chella Quint, aki egészség és jóllét tantárgy felelősként kezdett a témával foglalkozni, és lett annak egyik legismertebb angliai szakértője, egyben a menstruációval kapcsolatos ismeretterjesztés országos irányelveinek egyik kidolgozója. Ő alkotta meg a „period positive, vagyis a „pozitív menstruáció kifejezést, majd azonos névvel kampányt indított a menstruációs műveltség terjesztésének érdekében. Azért is tartotta ezt fontosnak, mert fiatalkorában maga sem kapott válaszokat a kérdéseire – a társadalom ugyanis tabuként kezelte a havi vérzés témáját, ám később úgy tapasztalta, hogy a tények ismeretében folytatott jó hangulatú beszélgetések sokat segíthetnek. A szerző könyvében bemutatja az alapvető tudnivalókat: a pubertás jellemzőit, a szeméremtestet és annak részeit, a belső nemi szerveket, a ciklusokat és a hormonokat, a menstruációs ciklus szakaszait (havi vérzés, follikuláris szakasz, ovuláció, luteális szakasz), a menstruáció életciklusát (a pubertás előttől a tinédzserkoron és a termékeny éveken át a menopauzáig és az időskorig), valamint a teherbeesést, a meddőség kezelését és a családalapítást. A második rész a havi ciklus kezelésével foglalkozik: hogy miként néz ki a vérzés, milyen érzés, mik a főbb érzelmi változások. A gyakorlati ötletek között olyan szerepelnek, mint a menstruációs táblázat vagy naptár vezetése, applikáció használata, az egészséges ciklus kialakításának mikéntje (testmozgással, megfelelő étrenddel, bőrápolással stb.), valamit a szerző itt mutatja be a menstruációs termékeket (menstruációs bugyi, tampon, kehely) és azok használatát is. Az utolsó részben a szerző egyrészt igyekszik leszámolni a havi vérzéssel kapcsolatos főbb előítéletekkel, másrészt a témával kapcsolatos pozitív hozzáállást erősíti. A szöveget Giovanna Medeiros illusztrációi kísérik, a kiadvány végén pedig szójegyzék, valamint tárgymutató található.
[<<<]