Ha csak pár napot tudunk eltölteni a kínai fővárosban, szinte kizárt, hogy ne kerítsünk sort Peking egyik, ha nem legfőbb nevezetességére, az éppen idén hatszáz éves Tiltott Városra. Amióta (kb. száz éve) közönséges földi halandók is beléphetnek a néhai félistenek birodalmába, mindig nagy itt a
[>>>]
Ha csak pár napot tudunk eltölteni a kínai fővárosban, szinte kizárt, hogy ne kerítsünk sort Peking egyik, ha nem legfőbb nevezetességére, az éppen idén hatszáz éves Tiltott Városra. Amióta (kb. száz éve) közönséges földi halandók is beléphetnek a néhai félistenek birodalmába, mindig nagy itt a nyüzsgés. Vannak, akik pár óra alatt végigrohanják az emlékmű-rengeteget, de vannak olyanok is, akik több napot szentelnek e nagyszerű csodára. Az 1406 és 1420 között 72 hektáron épült császári komplexum 980 megmaradt épületből - köztük több mint 90 palotából, bennük 8707 helyiségből - áll, amelyet a helyi népnyelv tréfásan „9999 és fél szobás palotának nevezett, mivel 10 ezer szoba csakis a mennyekben lehetett. A fotós Kocsis András Sándor és az újságíró-riporter Benda László méltán szép kötetében kalauzolja olvasóját abban a térben, ahová évszázadokon át csak a császári család, a rokonaik, a kényes gonddal válogatott alkalmazottaik, cselédeik vagy eunuchjaik nyerhettek bebocsáttatást. A palotaegyüttes (Gugong) alaprajza téglalap alakú, hossza északról délre 961, keletről nyugatra 753 méter. Nagyságára jellemző, hogy a moszkvai Kreml vagy a párizsi Louvre háromszor elférne benne, és csaknem kétszer akkora, mint a Vatikán. Monumentalitását érzékelteti, hogy 8 m magas és több mint 8 m széles városfalán belül 52 m széles és 6 m mély várárok veszi körül az „Ég Urának rezidenciáját. A szerzőpáros szakavatott idegenvezetőkként visszaadni a komplexum hangulatát, a sárkányok és teknősök, darvak és elefántok, színek és formák szédítő kavalkádját. Az album lapozása közben mélyebb bepillantást nyerhetünk a palotanegyed rejtekeibe. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]