Aki Ollikainen regényében a mitikus világlátást ötvözi a realista ábrázolásmóddal: szociografikus alapokon nyugvó regényében így kerülhet egymás mellé egy vidéki finn család többgenerációs históriája (annak minden traumájával, szenvedésével és reményével) az északi természetben testet öltő isteni   [>>>]

Aki Ollikainen regényében a mitikus világlátást ötvözi a realista ábrázolásmóddal: szociografikus alapokon nyugvó regényében így kerülhet egymás mellé egy vidéki finn család többgenerációs históriája (annak minden traumájával, szenvedésével és reményével) az északi természetben testet öltő isteni valósággal. Ollikainen Pasztorál című regényében a természetet nem idealizálja, nála az idill nem a természetbe helyezett giccs, a nyugalom és a derű, hanem az emberi logikától mentes természeti létező emberekkel való együttélése, illetve tőlük függetlenül is létező oldala. Legyen szó egy nyolcéves, tíz kilósra megnőtt csukáról, melyet az évmilliók tökéletes gyilkológéppé tettek, fekete hollókról vagy egy falkájától elszakadt, megöregedett farkasról. Az állatok nem önmagukban élnek és léteznek, kapcsolatba lépnek egymással és az emberekkel, de az író lesz az, aki isteni lényekké emeli őket: a csukából így lesz Kronosz, aki már hét ivadékát megette, a madarak pedig Odin szolgáivá válnak. Ebben a varázsos, mégis kegyetlenül természeti környezetben él az idős Vilho, aki bár tudja, hogy feleségét a demencia egy számára már elérhetetlen tartományba száműzte, nem hagy fel az asszony ápolásával; lányai, akik férjeikkel ott élnek a régi és az új házban, akik közül Esko szívbetegséggel küzd. De feltűnik a bátyját tisztességesen eltemetni és meggyászolni akaró Reino is, aki a vidéki környezetben érzi ismét nyugodtnak magát. A szerző szikár és pszichológiailag tűpontos mondatai, sajátos megfigyelései önálló ízt kölcsönöznek a regénynek, melyet az északi irodalom szerelmeseinek ajánljunk. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]