Valószínűleg kevés olyan ember van a világon, aki a NATO, illetve Oroszország haderejének jelenlegi állapotával, illetve a két fél erőviszonyaival jobban képben lenne, mint Richard Shirreff tábornok, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete európai szövetséges erőinek volt főparancsnok-helyettese. Nem
[>>>]
Valószínűleg kevés olyan ember van a világon, aki a NATO, illetve Oroszország haderejének jelenlegi állapotával, illetve a két fél erőviszonyaival jobban képben lenne, mint Richard Shirreff tábornok, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete európai szövetséges erőinek volt főparancsnok-helyettese. Nem véletlen tehát, hogy a brit katonatiszt világszerte nagy feltűnést keltett hazájában 2016 nyarán megjelent, s most magyarul is olvasható regényével. A történet geopolitikai körülményeinek lényege, hogy a Putyin vezette Oroszország egyértelműen, és immár jól láthatóan egykori birodalmának feltámasztására törekszik. Ennek előjele volt már a 2008-as orosz-grúz háború, majd 2014-ben a Krím-félsziget megszállása, egyben a kelet-ukrajnai felkelők támogatása. A NATO, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig nem sokat tett, köszönhetően megosztottságának. Az Oroszország elleni gazdasági embargó, bár drámai hatást gyakorolt az orosz gazdaságra, nem roppantotta meg az országot, s hozzá láttak az orosz hadsereg komoly mértékű fejlesztéséhez, miközben a NATO-tagországok katonai költségvetésük szinten tartását is nehezen tudják elérni. Így az orosz elnök, a gazdasági kockázatok ellenére úgy látja, itt az idő a jelentős orosz lakossággal rendelkező területek: Kelet-Ukrajna és a Baltikum megszállására. Elsőként egy különleges gárdaezred katonái Harkivban elrabolják az ukrán hadsereg felfegyverzésén dolgozó amerikai katonákat, melyet követhet az invázió. De vajon mit lép az orosz agresszióra a NATO, valamint Európa politikai erői és az új amerikai elnök?... "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]