„Rend a lelke mindennek – tartja a régi közvélekedés, és a szerző ennek a magvas gondolatnak a mentén ajánlja rendterápiáját, amely nemcsak a minket körülvevő világ tárgyi dolgainak elrendezéséről szól, hanem ennek kivetüléséről is, a lélek rendjéről. Véleménye szerint el kell engedni a múltat,
[>>>]
„Rend a lelke mindennek – tartja a régi közvélekedés, és a szerző ennek a magvas gondolatnak a mentén ajánlja rendterápiáját, amely nemcsak a minket körülvevő világ tárgyi dolgainak elrendezéséről szól, hanem ennek kivetüléséről is, a lélek rendjéről. Véleménye szerint el kell engedni a múltat, hogy tere legyen a mának, azaz, ha valaki képtelen megszabadulni tárgyi környezetének túlságosan felgyülemlett tárgyi emlékeitől, ekként nem tudja elengedni az ehhez kötődő gyakorta fájdalmas emlékeit, gondolatait sem. Mindez pedig a személyiség fejlődésének fékét jelentheti. Érdemes hát megfogadni a gyakorlati tanácsok mögött felsejlő pszichológiai téziseket is, hiszen a dolgokhoz, tárgyakhoz való „beteges ragaszkodás mindig valamiféle mögöttes tartalommal is telített. Ha azonban a rendrakó rádöbben arra, mi is az, ami megakadályozza abban, hogy tovább lépjen, már megtette az első lépést afelé, hogy egy energetikailag megtisztultabb, sallangmentesebb környezetet teremtsen maga körül. A szerző élvezetes stílusban, olvasmányosan mutatja be, miként vetül ki, kinek-kinek a személyisége az otthonában, mi az a mennyiségű felhalmozott holmi, amely már soknak számít, és kidobásra ítéltetett. Sokan úgy érzik valamire még jó lesz egy elhasznált zacskó vagy doboz, ezeknek a kacatoknak a gyűjtése mögött is a lélek félelme, sérülése rejlik. Mindezekre rávilágít a szerző, aki okos szóval és türelemmel vezeti olvasóit, majd felszólítja őket, hogy teremtsenek rendet környezetükben és ehhez kérjenek segítséget, szakítsanak rá időt, készítsenek listát mindazokról a tárgyakról, amelyeket már legalább egy éve nem használnak, hiszen ezekre valójában nincs szükségük. A papírfecnik, lejárt újságok és kozmetikumok gyűjtögetői, a „rendetlen kreatívok, és „a rend és tisztaságmániás rendszerezők, mind magukra ismerhetnek, és a kötetbe foglalt hasznos tanácsokat megfogadva örömmel folytathatják majd „megtisztított környezetükben az életüket. A kötet végén található függelékben azoknak a helyeknek a címlistája olvasható, ahol leadhatók a mások számára még használható tárgyak, valamint a rendrakás folyamatábrája is segítheti a vállalkozó kedvű olvasókat. Minden háziasszony figyelmére érdemes, de szélesebb körben is lehet ajánlani a feng shui elveit is érvényesítő kötetet. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]
Pld.
Raktár
Rakt.jelzet
Lelt.szám
Info
Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa :
1 kölcsönözhető, ebből 1 kiadva; nincs elvihető (nincs rá előjegyzés)